Kiszámolták, hogy alakult az infláció márciusban
2024. április 11. csütörtök 14:06
2024. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Februárhoz viszonyítva átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek az árak, a telefon- és internetszolgáltatás 10,8 százalékkal drágult - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2023. márciushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 0,7 százalékkal nőtt, ezen belül a leginkább a cukoré (30,9 százalék), a csokoládé és kakaóé (11,6 százalék), a büféáruké (10,4 százalék), a sertéshúsé (9,1 százalék), valamint az alkoholmentes üdítőitaloké (7,5 százalék).
A termékcsoporton belül a liszt ára 20,3, a tojásé 19,7, a száraztésztáé 13,1, a sajté 13,0, a tejé 11,0, a kenyéré 10,5 százalékkal csökkent.
A háztartási energia 3,1 százalékkal olcsóbb lett, ezen belül a vezetékes gázért 6,9, az elektromos energiáért 3,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.
A szolgáltatások ára 9,9 százalékkal nőtt, ezen belül a lakbér 14,1, az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 10,7, a járműjavítás és -karbantartás 10,5, a sport- és múzeumi belépők 8,7, az üdülési szolgáltatás 6,8 százalékkal drágább, az utazás munkahelyre, iskolába 21,7 százalékkal olcsóbb lett.
A szeszes italok, dohányáruk ára 4,4, ezen belül a dohányáruké 4,7 százalékkal emelkedett.
A jelentés kitért arra, hogy a mosó- és tisztítószerek ára 8,4, a gyógyszer, gyógyáruké 6,8, a testápolási cikkeké 4,6 százalékkal növekedett.
A tartós fogyasztási cikkekért 1,8 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, mint tavaly márciusban. Ezen belül a használt személygépkocsik ára 9,3 százalékkal csökkent, a konyha- és egyéb bútoroké 6,0, a szobabútoroké 3,0, az új személygépkocsiké 2,5, a fűtő- és főzőberendezéseké 1,9 százalékkal nőtt.
A járműüzemanyagok 2,3 százalékkal drágultak.
Februárhoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerek átlagosan 0,1 százalékkal drágultak, ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déli gyümölcs) 0,7, a baromfihús 0,5, a sertéshús 0,4 százalékkal többe, a száraztészta 1,9, a cukor 1,7, a tojás 1,3, a tejtermékek 1,0, a kávé 0,8, a vaj és vajkrém 0,6, a kenyér pedig 0,4 százalékkal kevesebbe került.
A háztartási energiáért 2,4, ezen belül a vezetékes gázért 5,3 százalékkal többet kellett fizetni.
A szolgáltatások 1,8 százalékkal drágultak, ezen belül a tv-előfizetések 11,4, a telefon- és internetszolgáltatások 10,8, a lakásjavítás és -karbantartás 1,1, a járműjavítás és -karbantartás 0,9 százalékkal. A járműüzemanyagok ára 2,1 százalékkal nőtt - közölte a KSH.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Baranya legsportszerűbb csapatait...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...