Kocsis Máté: a jobboldalon a hibáknak is van következményük
2024. február 11. vasárnap 10:25
Novák Katalin köztársasági elnök lemondása világossá teszi, hogy a jobboldalon a hibáknak is van következményük, a baloldalon a bűnöknek sincs - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Kocsis Máté úgy fogalmazott: ritka politikai helyzet állt elő. Az államfő felelősségteljes döntést hozott azzal, hogy miután kétely merült fel a gyermekvédelemmel kapcsolatosan, azt alapos oknak tekinti arra, hogy vállalja a következményeket.
A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője egyenes döntésnek nevezte Novák Katalin lemondását, amely sokat elárul az államfő - valamint az ellenjegyzésére felelősséget vállaló Varga Judit - egyenes tartásáról.
Kocsis Máté kiemelte: a politikai baloldal esetében "ezer és egy botrányt" tud mondani a közelmúltból is, amelyekben semminek nincsen következménye. Az embernek egyből Gyurcsány Ferenc jut eszébe, mert 2006-ban olyan történt, amely után az akkori miniszterelnöknek "semmilyen körülmények között soha nem lett volna szabad visszatérnie a politikába" - mondta. Megjegyezte: ehhez képest ma ő a legnagyobb baloldali párt vezetője, sőt az egész baloldalnak ő a vezetője.
Ha Gyurcsány Ferenc esetéből nem is tanult a baloldal, akkor gondoljanak csak bármelyik olyan baloldali botrányra "a drogozós ügytől" elkezdve a korrupciós ügyekig Cseh Katalin környékén, vagy a mostani budapesti városházi botrányokra, de akár "az antifákkal való együttműködésre, amely mégiscsak azt jelentette, hogy Budapest utcáin vér folyt, amikor megtámadtak ártatlan embereket" - tette hozzá.
Kocsis Máté szerint lehet mondani a gazdaság, a politika, az ideológia vagy akár a hatalom körében történt bűnöket, amelyeknek semmi következményük nem volt a baloldalon, miközben a jobboldalon nem ez az első eset, hogy hiba esetén az érintett azonnal lemond - mutatott rá.
Azt, hogy Novák Katalin lemondása után több párt is felvetette az államfő közvetlen választását, Kocsis Máté úgy kommentálta: a DK és az MSZP ne vesse fel ezt, mert amikor kormányon voltak, nem jutott eszükbe. Abba a "játékba" furcsa lenne belemenni, hogy amikor a baloldal kormányoz, ők választják az elnököt, amikor nem, akkor meg válassza a nép - mondta.
Akkor lenne hiteles ez a követelés, ha eszükbe jutott volna akkor is, amikor ők adták a parlamenti többséget - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.
Amennyiben Novák Katalin vasárnap írja alá a lemondását, az Országgyűlésnek tizenöt napon belül döntenie kell annak elfogadásáról. Ez azt jelenti, hogy február 26-án a tavaszi ülésszak első napján meg is tudják hozni a döntést.
Amennyiben a parlament a lemondást elfogadja - amihez a frakcióvezető nem fűz komolyabb kételyeket -, akkor attól számítva harminc napon belül meg kell választani az új államfőt. Ez azt jelenti, hogy márciusban lesz új államfője Magyarországnak - fogalmazott.
Kocsis Máté az Orbán Viktor miniszterelnök által benyújtott alaptörvény-módosító javaslatot is egy gyermekvédelmi intézkedésnek értelmezte, hiszen az arról szól, hogy aki gyermekek sérelmére követ el szándékos bűncselekményt, az nem fordulhat az elnökhöz kegyelemért.
A Fidesz frakcióvezetője szerint érdekes kettősség, hogy a baloldal most lelkesen kívánta megbuktatni az államfőt, azonban korábban nem szavazott meg egyetlen gyermekvédelmi módosítást sem.
Ennek ellenére Kocsis Máté azt gondolja, hogy ezt az alaptörvény-módosítást most megszavazza a baloldal, de nem zárja ki az ellenkezőjét sem. Ráadásul tavasszal benyújtják a parlament elé a gyermekvédelmi törvény második csomagját is - jegyezte meg.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Télen is várják a látogatókat a...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- Önkéntesek munkáját ismerték el -...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Szabad szemmel is megfigyelhető lesz...
- Megnyílt az adventi vásár,...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Vasárnap érkezik a pécsi...