Megszűnnek az esők, napos napunk lesz szerdán

2024. szeptember 10. kedd 19:32

Megszűnnek az esők, napos napunk lesz szerdán

Éjszaka a Dunántúlon és a középső tájakon döntően derült idő várható, de az attól keletre fekvő részeken is egyre inkább vékonyodik, csökken a felhőzet, a keleti határ közelében ugyanakkor még mindig erősen felhős vagy borult lesz az ég.  

 

Az éjszaka során eső, kisebb zápor még a Tiszántúl keleti felén valószínű.

Szerdán többnyire napos idő valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel, de lassanként keleten is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet.

 

A keleti megyékben legkésőbb kora délutánra szűnik meg teljesen a csapadék, emellett az Északi-középhegységben lehet néhány futó zápor.

Ma az északnyugati szél az ország nyugati kétharmadán még megerősödik, délutántól azonban mérséklődik a légmozgás, és holnap is csak kevés helyen lehet élénk a szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérsékletet döntően 12 és 17 fok között várható, a szélárnyékos hidegre hajlamos helyeken ennél hűvösebb is lehet.

 

A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 21 és 27 fok között alakul.

MTI