Ököllel támadt a sporira egy játékos a mennyeiben, elítélték
2024. július 09. kedd 11:19
Elítélt a Szegedi Járásbíróság egy focistát, aki egy bajnoki meccsen megütötte a játékvezetőt, miután kiállította őt - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
Saághy Flóra közölte, a vád szerint a férfi május 18-án, a férfi vármegyei II-es bajnokság egyik mérkőzésén vett részt játékosként. A mérkőzés 55. percében a játékvezető szabálytalanságot ítélt meg nála, ezért sárga lapot adott. A férfi mérgében kikapta a bíró szájából a sípot, és azt megfújta. Sportszerűtlen viselkedése miatt ekkor a bíró kiállította, mire válaszul a vádlott ököllel arcon ütötte a játékvezetőt, akinek nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett.
A vádlottat a járási ügyészség nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság és könnyű testi sértés miatt állította bíróság elé. Az ügyben tartott tárgyaláson a vádlottat a Szegedi Járásbíróság bűnösnek mondta ki, és pénzbüntetésre ítélte. Az ítéletet az ügyészség és a védelem is tudomásul vette, így jogerőre emelkedett.
Az MLSZ adatbázisa szerint a vármegyei II-es bajnokság május 18-i fordulójában egyetlen mérkőzésen történt kiállítás, a Röszke SK - Csanytelek SC meccsén, amely a házigazdák 3-0-ás győzelmével zárult. A mérkőzésen az 55. perben állították ki a vendégcsapat egyik játékosát.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Novemberben is nálunk volt a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...