Orbán Viktor: soha annyi magyar nem nyaralt, mint az idén, sem itthon, sem külföldön
2024. szeptember 13. péntek 08:26
Elszoktunk Magyarországon a semlegesség kifejezéstől, főleg gazdasági értelemben, de most olyasmi történik a világgazdaságban, ami indokolja, hogy a gazdaságra is alkalmazzuk és megbarátkozzunk vele, hogy a jövőre vonatkozóan terveket tudjunk csinálni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A kormányfő szerint az elmúlt hét legizgalmasabb nemzetközi eseménye az Európai Központi Bank korábbi elnöke által az európai gazdaság helyzetét elemző jelentés volt, amelyből kiderült, hogy nagy baj van, Európa óriási versenyképesség-vesztésben van.
Orbán Viktor a jelentésből kiemelte, hogy versenyképesség és gazdasági teljesítmény szempontjából ellép mellettünk az Egyesült Államok is és Kína is.
A miniszterelnök úgy összegezte az elemzést, hogy Európa lemaradt, mint a borravaló.
Az Egyesült Államokkal való versenyfutás egy ismert dolog, az nem lepi meg az embert, de ötszáz év óta először a nyugati vezető hatalom nem Nyugaton belülről, hanem kívülről kap kihívót - mondta Orbán Viktor.
A kormányfő szerint egy ilyen helyzetre kétfajta módon lehet reagálni. Vagy benevezünk ebbe a versenybe vagy azt mondjuk, hogy nem versenyzünk, hanem diszkvalifikáljuk az ellenfelet. Lezárjuk a határainkat, és azt mondjuk, hogy ti az olcsóbb termékeitekkel nem jöhettek be ide, és mi majd jól leszünk verseny nélkül - mondta.
Orbán Viktor szerint a kérdés leginkább az, hogy melyik szolgálja Magyarország érdekeit? Az unió a blokkosodás felé hajlik, naponta jönnek a hírek, hogy védővámot vezet be, büntet, szankcionál és így tovább. De az igazság az, hogy
Magyarország számára a blokkosodás egy tragédia lenne, mint ahogy tragédia volt a szocialista gazdaság is - mondta a miniszterelnök.
A kormányfő szerint ugyanis, ha ilyen kettéválás történik, akkor mi leginkább annak a szélénél leszünk, perifériára szorulunk jelentéktelen szereplői leszünk a világgazdaságnak, lehetőségeket vesztünk, bezárnak bennünket egy zsákutcába. Tehát a kormány álláspontja és ez az én személyes meggyőződésem is, hogy Magyarországnak versenyeznie kell, Magyarországnak az a jó, ha a világgazdaság egységes, ha nem elutasítjuk a kihívásokat, hanem megértjük őket, és megértjük, hogy mitől jobbak, mint mi és elkezdtünk velük versenyezni - mondta Orbán Viktor.
Semlegessé kell válnunk, nem engedhetjük, hogy bezárjanak minket az egyik vagy a másik világgazdaságba, nyitottnak kell maradnunk mindkét irányba - mondta Orbán Viktor, aki szerint Magyarország nem nézheti a gazdaságot a politika szemüvegén keresztül. Nekünk a gazdaságot a gazdaság logikája szerint kell nézni, és csak azt kell vizsgálnunk, hogy mi szolgálja a magyar emberek érdekét.
A miniszterelnök szerint szövetségeseket kell gyűjteni, a hasonló gondolkodású országokkal kell együttműködni.
A spanyol miniszterelnök Kínában tett látogatása után hazajött és elmondta, hogy az Európai Bizottságnak a mostani politikája, amely védővámokkal próbálja az európai gazdaságot segíteni, az elhibázott.
„Élénk eszmecsere zajlik Magyarországon a gazdasági helyzetről és a kilátásokról" - fogalmazott mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
„Nézzük például a növekedés kérdését. Az egyik legfontosabb mutató talán a magyar gazdasági növekedés, ami meghaladja az Európai Unió átlagát, tehát a növekedés szempontjából jól állunk" - mondta Orbán Viktor. Hozzátette, hogy a magyar beruházási mutató is jobb, mint az uniós átlag, ugyanez a fogyasztásra is igaz.
„Akárhogy is nézzük, egy 4 százalék körüli fogyasztás van, tehát az emberek többet költenek. Mi kell ehhez? Az, hogy többet keressenek, emellett, hogy akarjanak költeni" - magyarázta a miniszterelnök.
„Soha annyi magyar nem nyaralt, mint az idén, sem itthon, sem külföldön" - hangsúlyozta Orbán Viktor.
A miniszterelnök leszögezte, hogy Brüsszel is elismerte, hogy gazdasági növekedés szempontjából Magyarország jövőre a harmadik legeredményesebb lesz az unióban.
„A magyar gazdaság összes adatát elemezve azt tudjuk mondani h Magyarország egy fellendülés előtt áll" - zárta gondolatait a téma kapcsán.
Van-e olyan ellenség, amely keresztülhúzhatja gazdasági fellendülésre vonatkozó a terveket, tette fel a kérdést a Orbán Viktor miniszterelnök, amivel kapcsolatban elmondta: nekünk egyetlen ellenségünk van, ez a háború.
A miniszterelnök kifejtette: ha a háború elmélyül és kiterjed, az minden mai állapotból kiinduló gazdasági kalkulációt fölborít és nem feljavít, hanem leront.
Orbán Viktor ezt követően beszélt még arról is, hogy bérdinamika kell a magyar gazdaságban. Hozzátette: a növekedésnek még magasabbnak kell lennie, valamint szó esett a jelentősebb minimálbér és garantált bérminimum emelésről.
Mekkora ebben a mozgástér? - tette fel a kérdést a miniszterelnök, majd hozzátette: ez nem csak a kormányon, hanem a vállalkozásokon is múlik. Tehát a bérekről való beszéddel óvatosan kell bánni - összegzett a miniszterelnök. „Természetesen mindenki azt szeretné, ha többet keresne maga is én is a hallgatók is mindenki tehát eleve a bérnövekedés az egy kívánatos dolog."
„Ugyanakkor, ha a bérnövekedés nem észszerűen történik, akkor a könnyű jó hír után jön a másnaposság és a fejfájás."
„Mert kiderül, hogy a vállalkozók nem tudják kitermelni ezt a bért, és akkor el fognak téged bocsátani, vagy visszafogják a fejlesztésüket és akkor jövőre már egyáltalán nem emelnek bért" - figyelmeztetett a miniszterelnök.
Ezért, szögezte le: az a legjobb, hogyha azok döntenek, akik ezt csinálják és a magyar gyakorlat pontosan ilyen.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Több mint hetven határsértőt...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...