Sulyok Tamás: a hazát szolgálni a legnagyobb megtiszteltetés
2024. március 10. vasárnap 15:29
A hazát, a nemzetet szolgálni a legnagyobb megtiszteltetés - jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap a Sándor-palota előtt megtartott, ünnepélyes beiktatásán mondott beszédében.
Az államfő felidézte: "nem terveztem ezzel a szolgálattal, nem készültem erre a feladatra", de ha a sors váratlan helyzetek elé állít és szolgálatra hív, az elől nem szabad kitérni.
"Esküm szentesíti hazámhoz fűződő hűségemet és elkötelezettségemet" - fogalmazott, hozzátéve: a jogállamiság garanciáját nyújtó alaptörvény érvényesülése mellett mindig is kiállt.
Sulyok Tamás kiemelte: elnökként mindenkor a magyar emberek méltóságának védelmezője kíván lenni, az elődei által "kikövezett" úton a jó példákat követni fogja, de igyekszik hozzátenni a maga "utcaköveit".
Az én támaszom, egész életem iránytűje a jog, ehhez mérten és híven kívánok dolgozni - közölte az államfő.
A köztársasági elnök megjegyezte, személyiségéből adódóan képtelen hajlékony értelmezési keretű vagy érdekalapon változó jelentésű fogalmi kerettel operálni, a jogállam fogalmát annak eredeti jelentése szerint csak úgy használja, hogy az állam működésének egésze a jognak van alávetve.
"Feladatom és szolgálatom mostantól más, mint amit eddig végeztem, de az alapértékek ugyanazok, mint amikhez eddig is hűen, határozottan tartottam magam. Köztársasági elnökként is az alaptörvény munkám sarokpontja, kerete és mércéje" - fogalmazott Sulyok Tamás, hozzátéve: az alaptörvény pontosan fogalmaz, a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.
Ez az egység az, amit nem lehet és nem is enged megbontani és ez a működési forma az, amelynek keretei között értelmezi a szolgálatát és melynek határait következetesen fogja őrizni és nem engedi átlépni - rögzítette.
MTI - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós éj után szakadozni kezd a...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Orbán Viktor: mi vagyunk a...
- Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak...
- Tizenkét éve ölték meg Bándy Katát -...
- Itt az idő, hogy elkezdjük etetni a...
- Így tartanak nyitva decemberben a NAV...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Mohácsi drogárus-párral szemben...