Szlovák-magyar bűnbandára csaptak le a rendőrök

2024. február 09. péntek 08:26

Szlovák-magyar bűnbandára csaptak le a rendőrök

Több kilogrammnyi metamfetamint és kokaint találtak a rendőrök egy nemzetközi akcióban egy szlovák-magyar bűnbandánál. Ennek az akciónak és a korábbi elfogásoknak köszönhetően a bűnbanda tíz tagját vonták eljárás alá - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken a police.hu oldalon. 

 

 

Azt írták, hogy a KR NNI és a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) több éve szorosan együttműködik a magyar-szlovák határterületen tevékenykedő szervezett bűnözői csoportok elleni küzdelemben.

A KR NNI és a NAKA közös nyomozása során látókörbe került tavaly egy olyan, kábítószerekkel kereskedő szlovák-magyar bűnhálózat, amely két ember köré szerveződött. A csoport tagjai a gyanú szerint december végén Magyarországra csempészhettek négy kilogramm kokaint, amit elrejtettek, majd rövid időn belül értékesítettek.

A szervezet egyik veszprémi tagját egy hónappal ezelőtt a KR NNI győri osztályának jelzésére a járőrök Eplényben állították meg, és a gépkocsijának utasteréből több mint egy kilogramm kokain került elő.

Szakértő megállapította, hogy a lefoglalt kábítószer kiemelkedően nagy tisztáságú, a különösen jelentős mennyiség több mint kétszerese; az ilyen tiszta kokaint a feketepiacon hígítás után dupla mennyiségben lehet értékesíteni - írták.

A nyomozók kiderítették, hogy a férfi a drogot Rajkán vette át a településen élő szlovák társától. Harmadik társuk egy szintén Rajkán élő szlovák férfi volt, akit a német hatóságok január 26-án tartóztattak le.

Kölnben fogták el, amikor Hollandiából tartott Magyarország felé. Az autópályán a Német Vámhivatal járőrei állították meg az előtte haladó gépkocsival együtt, amiben szintén egy szlovák futár utazott. A két férfi URH-rádión kommunikált egymással. Kettejüktől összesen több mint hat kilogramm metamfetamint és heroint foglaltak le.

A három gyanúsítotton túl a bűnszervezet vezére, valamint a további bandatagok elfogására az NNI és a NAKA a két ország rendőreinek bevonásával nagyszabású, összehangolt akciót szervezett február 1-jére: egyszerre hét magyar és három szlovák településen voltak elfogások és kutatások.

Hatvan rendőr bevonásával Rajkán, Budapesten, Balatonalmádiban, Veszprémben, Győrben, Zircen és Pozsonyban hajtottak végre akciót, amelyben hét embert kaptak el.
A terepkutatás során bukkantak rá a magyar-szlovák határszakaszon, Rajka külterületén egy földbe ásott festékesvödörre, amelyben tégla formájú kokaintömböket találtak; a csomagok közel 1,5 kilogrammnyi kábítószert rejtettek.

A pozsonyi és a rajkai kutatásokon a nyomozók összesen 180 millió forintnak megfelelő eurót, valamint 30 millió forintnak megfelelő, értékes vagyontárgyakat foglaltak le, ezek között voltak órák és különböző járművek is, így vagyonvisszaszerzés keretében a bűnbandától elvont vagyon összege meghaladja a 200 millió forintot.

A NAKA-val közös műveletnek, valamint az eplényi és a kölni elfogásnak köszönhetően a KR NNI több mint 10 000 adag kábítószert vont ki a feketepiacról, melynek értéke meghaladja a 300 millió forintot - tudatták.

Az akciónak és a korábbi elfogásoknak köszönhetően a bűnbanda tíz tagját - négy szlovák és hat magyar férfit - sikerült eljárás alá vonni.

A közlemény szerint a felderítés és a bűnüldöző szervek munkája tovább folytatódik az EUROPOL és a német hatóságok bevonásával, ahol nemzetközi együttműködésben vizsgálják a bűnszervezet évekre visszamenő tevékenységét és kapcsolatait.

MTI