Tízből hat cég tervez fizetésemelést egy felmérés szerint
2024. március 12. kedd 15:30
Idén az év elején tízből hat cég tervez fizetésemelést adni, erre leginkább a fizikai munkaerőt foglalkoztató nagyvállalatok dolgozói számíthatnak - közölte a Profession.hu legfrissebb kutatása alapján kedden az MTI-vel.
Az idei felmérésben részt vevő több mint 500 cég válasza alapján megállapították, hogy az előző évhez képest az idén kevesebb munkaadó tervez emelni a fizetéseken. A fizetésemelés év eleji tervezését tekintve viszont változatlan a helyzet: most is tízből hat cég jelezte ezt. Tavaly azonban végül az év végéig tízből nyolcnál valósult meg bérfejlesztés.
A közlemény szerint a bérfejlesztést tervező cégeknél idén tízből hét esetben a teljes szervezetet érintő, általános béremeléssel számolnak. Az ebbe a csoportba tartozó vállalatok 43 százaléka kisebb mértékű béremelést tervez idén, mint 2023-ban. Tavaly megvalósult emelések átlagos mértéke - a tervezett 12,2 százalékhoz képest - 12,5 százalékos volt.
Ugyanakkor a munkavállalók elvárásai magasabbak lettek: 2023-ban a munkavállalók 55 százaléka, míg idén már 74 százaléka gondolja úgy, hogy az év során emelnek majd a fizetésén vagy részesül valamilyen juttatásban, fizetéskiegészítésben.
A közlemény idézte Dencső Blankát, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértőjét, aki elmondta, a munkaadók háromnegyedénél a béremelés egyik fő célja a munkavállalók megtartása, harmaduk pedig a szakemberek megszerzésében akar előnyösebb pozícióhoz jutni ezzel, tehát továbbra is ez a két szempont mozgatja a fizetésemeléseket a vállalati oldalon.
A Profession.hu a kutatás során a magyar lakosságból 1500 embert kérdeztek meg, akik közül 1110 munkavállaló volt.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós éj után szakadozni kezd a...
- Orbán Viktor: mi vagyunk a...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Tizenkét éve ölték meg Bándy Katát -...
- Így tartanak nyitva decemberben a NAV...
- Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak...
- Itt az idő, hogy elkezdjük etetni a...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Mohácsi drogárus-párral szemben...