Vádat emeltek egy hetedikes kislányt zaklató iskolaőr ellen
2024. augusztus 08. csütörtök 10:45
A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve, eredménytelen rábírással elkövetett szexuális visszaélés bűntette és pornográf felvétel tartásával elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat egy 45 éves iskolaőrrel szemben, aki egy hetedikes kislányt környékezett meg - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Azt írták, hogy a férfi 2023 januárjától iskolaőrként dolgozott egy budapesti általános iskolában és a rendfenntartó munkája során közvetlen stílust alakított ki a diákokkal.
Ennek során az egyik hetedik osztályos, 13 éves tanulólánnyal is rendszeres beszélgetéseket folytatott, vele személyesen és internetes közösségi portálon keresztül is tartotta a kapcsolatot.
A vádlott a bizalmi viszonyt kihasználva 2023 februárjában az iskola folyosóján szeméremsértő módon megérintette a kislányt és őt a közeli mosdóba hívta, ahol szexuális célzatú ajánlatot tett neki, amit az azt elhárító lánynak még aznap az üzenetküldő alkalmazáson keresztül megismételt.
A vádlott másnap a tanítási órák után az iskola folyosóján megint találkozott a lánnyal és őt ismét megérintve neki még egyszer szexuális ajánlatot tett - fűzték hozzá.
Az esetet a sértett osztályfőnöke is megtudta és tájékoztatta az iskolaigazgatót, aki a rendőrségen bejelentést tett, a férfit pedig azonnal eltávolították az iskolából.
Ezt követően a rendőrség a terhelt lakóhelyén kutatást tartott, ahol a tulajdonában álló merevlemezeken 18 év alatti, de 14 év feletti kiskorúakról készült - mintegy 100 darab - pornográf felvételt találtak.
A kerületi ügyészség a vádiratban a büntetlen előéletű férfival szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt és arra, hogy a bíróság végleges hatállyal tiltsa el bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, vagy egyéb tevékenységtől, melynek során kiskorúakkal kapcsolatba kerülhetne.
A férfival szemben kiszabható büntetés mértéke - a halmazati szabályokra figyelemmel - egytől 7 és fél évig terjedő szabadságvesztés - áll a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kijavították a hibát, ismét...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- A pécsi vasútállomásra is begördül a...
- Novemberben is nálunk volt a...
- A jövő héten is nagyon várják a...