A legkiválóbb pécsi jogászhallgatók is számíthatnak ösztöndíjra
2018. november 10. szombat 09:51
A kormánynak fontos, hogy erősek legyenek a vidéki állam- és jogtudományi karok - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter a nemzeti kiválósági jogászösztöndíjasok szakmai napján pénteken Budapesten.
A miniszter kiemelte: nemcsak a három budapesti jog- és államtudományi kar, hanem az öt vidéki városban működő jogászképzés is fontos a kormánynak. Ezt bizonyítja az az ösztöndíjprogram is, amelyet minden félévben 250 vidéken tanuló jogászhallgató kap meg.
Trócsányi László kitért arra: Magyarországon nincs jogásztúlképzés, a mostani hallgatóknak lesz helyük a munkaerőpiacon. A jó pozíciókért azonban verseny van, teljesíteni kell országos és nemzetközi versenyeken értük, és az Igazságügyi Minisztérium ösztöndíja is érték lesz majd a munkaerőpiacon - tette hozzá.
Szólt arról is, hogy a kormány minden évben 500 millió forintot ad az IM-nek a jogászképzést támogató ösztöndíjprogramokra, valamint kutatási és oktatásfejlesztési programokra. Az ugyanis, hogy Magyarországon milyen jogászok dolgoznak majd húsz-harminc év múlva, a mai egyetemeken múlik. A miniszter reményét fejezte ki, hogy az IM ösztöndíjasai a jövőben a magyar jogászság legkiválóbbjai lesznek.
Trócsányi László elmondta azt is, hogy mivel a mai, globalizált világ jellemzője, hogy mindent túlszabályoz, a mai joghallgatóknak jogszabályok dzsungelében kell majd dolgozniuk.
A tárca munkájáról szólva ismertette: az IM méretét tekintve talán a legkisebb, ugyanakkor az egyik legfontosabb minisztérium. Ott készítik elő a jogszabályokat, emellett feladata együttműködni az Európai Unióval és képviselni Magyarországot, ha vitában áll az EU-val. Az IM ezenkívül kapcsolatot tart a jogászi hivatásrendekkel.
Megjegyezte: a minisztérium munkája csak akkor lehet teljes, ha mindezek mellett szoros kapcsolatban áll az állam- és jogtudományi karokkal is.
Bóka János európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkár az EU-ban működő kölcsönös elismerés elvéről és a kölcsönös bizalomról tartott előadás. Ennek végén azt mondta a diákoknak: munkájukban "minden nap meg kell élniük a döntést", hogy miért akartak jogászok lenni. Meglátása szerint lesznek majd időszakok, amikor megkérdőjelezik választásukat, de reményei szerint időről időre találkoznak majd olyan kihívásokkal is, amelyekre visszatekintve elmondatják, hogy megérte.
A 2016 óta működő Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíj program keretében az öt vidéki jogi karról - Szeged, Debrecen, Pécs, Miskolc, Győr - tanulmányi félévenként összesen 250 hallgató részesül ösztöndíjban. Az ösztöndíjprogram szabályai szerint a pályázatokról az egyes karok döntenek a tanulmányi eredmény és a szakmai többletteljesítmények alapján.
Akik bekerülnek a programba, azok fél évig havi 60 ezer forintos ösztöndíjban részesülnek. Az ösztöndíjat a hallgatók minden félévben újra megpályázhatják.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Pár száz év történelem: ennyire volt...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...