A magyar milliárdosok iskolája: itt tanult az öt leggazdagabb
2015. július 15. szerda 10:47
Volt olyan magyar milliárdos, aki mindössze húszezer forinttal a zsebében vágott neki meghódítani az országot. Megnéztük, hol tanult az öt leggazdagabb magyar.
Csányi Sándor tavaly újabb 15 milliárddal, 165 milliárd forintra gyarapította vagyonát, így 2011 óta egymás után ötödször lett a leggazdagabb magyar a napi.hu listája szerint. Az OTP vezérigazgatója a budapesti I. István Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett 1971-ben, főiskolai diplomáját pedig a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán (a mai Budapesti Gazdasági Főiskolán) szerezte. Munka mellett elkezdte a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet, ahol 1980-ban szerzett diplomát, majd egyetemi doktori címet.
Az 57 éves Bige László erdélyi, nagyváradi születésű, csak a nyolcvanas években, 26 éves korában települt Magyarországra - társaságban mesélt történetei szerint mindössze húszezer forinttal a zsebében vágott neki az ország meghódításának. Gyógyszervegyész végzettségét még a kolozsvári egyetemen szerezte, mégis nagy vargabetűvel tért vissza a vegyiparhoz. Volt kajak-kenu edző, használtruha-kereskedő, szállított Magyarországra vegyipari termékeket, míg végül létrehozta a Bige Holdingot. A Nitrogénművek Zrt. tulajdonosaként 160 milliárd forintos vagyonnal rendelkezik.
Várszegi Gábor: a 68 éves Várszegi a nyolcvanas években az Egyesült Államokba ment, ahol egy gyémántokkal foglalkozó cég elnöke lett. Hazatérve 1984-ben alapította a Fotexet. Azóta sportbefektetésekkel is gyarapítja a vagyonát, volt már a Fradi és az MTK tulajdonosa is. Az itbusiness.hu szerint főiskolai végzettsége van. A vagyona 115 milliárd forint.
Demján Sándor: 93 milliárd forintjával „csak" a negyedik helyre érkezett be Demján Sándor. 1965-ben diplomázott a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán (a mai Budapesti Gazdasági Főiskolán). A rendszerváltás előtt az ÁFÉSZ-nál dolgozott, majd a Skála Áruházlánc vezérigazgatója, később a Magyar Hitelbank elnöke lett. A TriGránit fejlesztési Zrt.-t 1996-ban alapította.
Széles Gábor: az 1945-ben született üzletember villamosmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán szerezte, majd a Harvard Egyetem executive management programja keretében folytatta tanulmányait. Első vállalkozását 1981-ben alapította, 1991-ben pedig a Videotonhoz került. Jelenleg 92 milliárd forintos vagyona van.
Képünkön: Csányi Sándor
Forrás: eduline.hu - Fotó: Marjai János/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós éj után szakadozni kezd a...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Orbán Viktor: mi vagyunk a...
- Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak...
- Tizenkét éve ölték meg Bándy Katát -...
- Itt az idő, hogy elkezdjük etetni a...
- Így tartanak nyitva decemberben a NAV...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Mohácsi drogárus-párral szemben...