"A mi geográfiánk" - kötet jelent meg a PTE-n Tóth József emlékére

2015. április 15. szerda 12:21

Március végén a PTE Földrajzi Intézete és Földtudományok Doktori Iskolája Pécs díszpolgárának, a Pécsi Tudományegyetem volt rektorának emlékére a fenti címmel jelentetett meg a szakterület művelői és az egyetem hallgatói által egyaránt nagyon várt kötetet. Ezzel kapcsolatban az érintett intézmények vezetői és a könyv szerkesztői adtak tájékoztatást.

Ha lehet valakit - a szó pozitív értelmében véve - könyvmániásnak nevezni, akkor Tóth József bizonyosan az volt. A professzor számára a könyv a világ közepe volt, s ha rajta múlott volna, akkor a Gutenberg-galaxis még ma is sziklaszilárdan állna. És hogyan lehet tisztelegni egy ilyen ember emléke előtt? Természetesen egy tiszteletkötettel, amelynek fedél alá hozásában az egész hazai geográfus társadalom részt vett. És ezt nemcsak a könyv tekintélyt parancsoló terjedelme, hanem a tanulmányok színvonala is alátámasztja - mondta el prof. dr. Dövényi Zoltán, a doktori iskola vezetője.

Tóth József professzor nevéhez fűződik a Földrajzi Intézet megszervezése, tanszéki struktúrájának kialakítása és a geográfusképzés bevezetése. Merészen nyúlt a tudomány határterületei felé, így létjogosultságot kaptak olyan szakirányú tanszékek, mint a politikai földrajzi, a környezetföldrajzi, valamint a turizmus. De teret engedett olyan kezdeményezéseknek is, mint a Balkán, az Ázsia és a Munkaerőpiaci Központ létrehozása, amelyek napjainkig működnek.


Olyan szellemi légkört teremtett, amellyel utat nyitott olyan új részdiszciplínák megjelenítésének, amelyek ma is a pécsi földrajzi doktori iskola erősségei közé tartoznak. Ez a szellemi légkör tükröződik vissza a kötet struktúrájában és írásaiban is - tudtuk meg dr. habil Aubert Antaltól a Földrajzi Intézet igazgatójától.

A szerzők mindegyike meghatározó forrásként viszonyul a Tóth József életművéhez. A tanulmányok összetartozásának alapja nem a geográfia egy-egy központi fogalmának, esetleg részproblémájának kifejtése, hanem egy olyan emberre való emlékezés, aki sokak számára, életük egy szakaszában, meghatározó hatással bírt. Az életút csupán fontosabb állomásait érintjük, mivel intézetünk és doktori iskolánk alapítójának fél évszázados kutatói munkássága átkarolásához egyetlen kötet természetesen nem elegendő - tájékoztatott dr. habil Tésits Róbert, a kötet szerkesztője.

Így a könyv a professzor munkásságához kapcsolódó sorozat első darabja lehet, amelyet reméljük, hogy több hasonló követ. Köszönet a kötet támogatóinak, valamint a tanulmányok szerzőinek, hiszen az ő munkájuk és részvételük nélkül a megemlékezés nem lehetett volna teljes - tette hozzá Alpek B. Levente a kiadvány társszerkesztője.

Forrás: PTE