Amerikai hallgatók látogatnak Pécsre a jövő héten, aztán eveznek egy jót
2015. április 19. vasárnap 11:41
Magyarország első egyetemének táncegyüttese - tavalyi nagysikerű produkciójuk eredményeként, a szervezők felkérésére - az Egyesült Államok első és ötödik egyetemének evezőseit fogja buzdítani - olvasható a Pécsi Tudományegyetem (PTE) közleményében.
Április 25-én a budapesti Műegyetem rakpart megtelik az evezős sportok szerelmeseivel, hiszen a Dunai Regattán a hazai felsőoktatási intézmények sárkányhajós és nyolcpár evezős csapatai mérik össze tudásukat. Rajtuk kívül idén két tengerentúli egység, a Harvard és Princeton Egyetem legénysége is beszáll a versenybe.
A PTE sárkányhajó csapatát lelkes szurkolók, valamint a PTE Brass Band és a PTE Tánc-együttes is buzdítja majd. A táncos csapat ezen felül, tavalyi nagysikerű produkciójuk eredményeként azt a felkérést kapta, hogy idén a két amerikai egyetem cheerleader formációja-ként lépjenek színpadra. Tavaly matrózokként, ebben az évben pedig tengerésztiszteknek öltözve törekszenek elkápráztatni a közönséget akrobatikus, élő zenei kíséretet és különféle kellékeket is felvonultató koreográfiájukkal.
E megtisztelő felkérés hatására a két ország nagy múltra visszatekintő egyetemei között fűződik szorosabbra a kapcsolat, hiszen a Pécsi Tudományegyetem Magyarország első egyeteme, a Harvard az USA legrégebbi, míg a Princeton az ott ötödikként alapított egyetem. A versenyt megelőzően a PTE vendégül látja Pécsett az amerikai evezősöket, április 23-án. 11 órás érkezésüket követően az Egyetem Rektori Hivatalának Szenátusi termében (Vasvári P. u. 4.) bepillantást nyerhetnek az intézmény különféle tevékenységeibe. Ezt követően a vendégek meglátogatják Pécs nevezetességeit, néhány meglepetés produkcióval fűszerezve, és a kötetlen beszélgetés révén közelebbről is megismerkedhetnek az eseményen részt vevő egyetemi hallgatókkal, munkatársakkal.
A közös program várhatóan megalapozza az április 25-i, budapesti Dunai Regattán a két amerikai egyetem és a PTE Táncegyüttes pompon csapatának kiváló együttműködését és az intézmények közötti akár hosszú távú kapcsolat kiépítését is.
Képünkön a PTE táncegyüttese látható.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Télen is várják a látogatókat a...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Önkéntesek munkáját ismerték el -...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Megnyílt az adventi vásár,...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Így indult a tél: tizenhárom éve nem...