Angol nyelvű képzések indulnak a TTK-n: ősszel harminc külföldivel kezdenek

2015. augusztus 12. szerda 08:13

Angol nyelvű képzések indulnak a TTK-n: ősszel harminc külföldivel kezdenek

Angol nyelvű alapképzéseket indít a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara (PTE-TTK) - erősítette meg a Pécsi Újság.hu értesüléseit Gábriel Róbert dékán. Szeptembertől körülbelül harminc külföldi hallgató kezdheti meg tanulmányait egyelőre négy szakon. A cél, hogy éveken belül több százan legyenek.

- Tavaly a PTE egy belső pályázat keretében kérte a karokat, hogy készüljenek fel idegen nyelvű képzések indítására - ismertette az előzményeket Gábriel Róbert, a TTK vezetője (képünkön). A dékán emlékeztetett, már ezt megelőzően is folyt angol nyelvű oktatás karukon a doktori iskolákban, valamint az Erasmus-program keretében is érkeznek külföldiek egyszemeszteres ösztöndíjas periódusra.

Szeptembertől viszont ezt már az alapképzésekre (BSc) is kiterjesztik.

Érdeklődésünkre a dékán elmondta, a fizika, kémia, programtervező informatikus és testnevelő-edző BSc-szakokon indul angol nyelvű oktatás. A jövőben pedig szeretnék kiterjeszteni az idegen nyelvű oktatást a többi TTK többi szakára - köztük a biológiára, valamint a földrajztudományokra - is.

- A helyzet olyannyira előrehaladt, hogy már az idén is érkeznek külföldi hallgatók, köztük többen a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében - így a dékán. Utóbbi hallgatók tanulmányainak finanszírozásába a magyar állam is beszáll, ugyanakkor vannak olyan diákok is, akik saját maguk keresték meg a TTK-t azzal, hogy Pécsett kívánnak tanulni.

Megy az angol az oktatóknak

A megfelelő infrastruktúrán kívül az idegen nyelvű képzések megkerülhetetlen eleme a folyékonyan angolul beszélő oktatói gárda. Gábriel Róbert szerint a kar e tekintetben is jól áll, ugyanis a folyamatos nemzetközi publikáció náluk elvárás, s a természettudományok nyelve megkérdőjelezhetetlenül az angol lett a második világháború után. A dékán mindezt egy statisztikai adattal is alátámasztotta: oktatóik hatvan százaléka töltött három hónapnál hosszabb időt idegen nyelvű környezetben munkájával összefüggésben.

A leendő angol alapképzésben résztvevő külföldi hallgatók összetétele igen változatos képet mutat: talán csak az amerikai kontinensről nem érkeznek a pécsi természettudományi karra. A szeptemberben kezdő körülbelül harminc hallgató közül többen Európából, a volt keleti blokk országaiból jönnek, de a Közel-Keletről és Afrikából, valamint Ázsia távolabbi részeiről, Kínából és Indiából is érkeznek a pécsi képzésekre.

Kérdésünkre Gábriel Róbert kifejtette, reményeik szerint két éven belül kétszáz-kétszáz ötven főre tudják emelni az angol programban résztvevő külföldiek számát, öt éven belül pedig négyszáz-ötszáz külhoni diákkal lenne elégedett a dékán.

Hozzátette, ez utóbbi számot is jelenlegi formájában is elbírná az egyetem, ugyanis ekkora hallgatói létszámmal még megoldható a termek kihasználása bővítés nélkül (lásd keretes írásunkat). Gábriel Róbert úgy összegzett, a megnövekedett hallgatói létszámtól a kar bevételeinek emelkedését is várja.

- Az érintett szakokon az éves tandíj ötezer ezer euró. Már ebben az évben 20-40 millió forint plusz bevételre számítunk, optimális esetben ez akár 200 millióig is felmehet középtávon - összegzett a dékán.

B. G. - Fotó: Dittrich Éva