Az egyre drágább albérletek miatt nagy az érdeklődés a pécsi kollégiumi helyek iránt
2015. augusztus 10. hétfő 08:21

Nagyjából húsz százalékkal emelkedtek az albérleti díjak Pécsett. A drágulás miatt nagy az érdeklődés a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kollégiumi férőhelyei iránt, ám várhatóan nem minden jelentkezőnek jut majd hely a „kolikban".
Az egyik ingatlanforgalmazó cég adatai alapján városunkban négyzetméterenként körülbelül ezerháromszáz forintos havi díjat kérnek az albérletekért. Ez azt jelenti, hogy egy ötven négyzetméteres lakásért nagyjából 65 ezer forintot kell fizetni, s ehhez jön még a rezsi. A tavalyinál magasabb összeget a diákok közül sokan már nem tudják kigazdálkodni, így az épület felszereltségétől és komfortfokozatától függően havi 12-18 ezer forintba kerülő kollégiumi helyek iránt hatalmas az érdeklődés.
Árvai Péter, a PTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) sajtóreferense hírportálunk megkeresésére elmondta, a hallgatók tanulmányi, szociális, közéleti alapon, vagy kiemelkedő tudományos tevékenység, illetve szakkollégiumi tagság alapján jelentkezhetnek. A férőhely odaítéléséről a kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság dönt.
Ezek a legjobb kollégiumok
Pécsett az elmúlt években jelentős fejlesztések történtek a kollégiumokban. Ma már a legtöbb épület felújított, a két-háromágyas szobák, apartmanok mindegyikében van internet. A besorolás alapján a legjobb szállásnak a Szántó utcai kollégium „A" és „C" épülete, valamint a Jakabhegyi úti és a Boszorkány utcai egységek számítanak. Ezek esetében 18 ezer forintba kerül a lakhatás. A Szántó koli „D" épületében 16 ezer, a Laterumban pedig 12 ezer forint a havi díj.
Mint megtudtuk, az elsőéves hallgatókat összesen 1095 kollégiumi férőhellyel várják, ugyanakkor bizonyos, hogy lesznek olyanok, akiknek helyhiány miatt kénytelenek lesznek elutasítani a jelentkezésüket. A lapunkhoz eljuttatott adatokból kiderül, tavaly százhúsz hallgató maradt hoppon, a várakozások szerint idén is nagyjából hasonló szám várható. (A jelentkezési határidő augusztus 14-én zárul - a szerk.)
A kollégiumi helyekről lecsúszókat számos támogatással segíti az egyetem. Az Oktatási Igazgatóság tájékoztatása szerint a „hagyományos" tanulmányi és szociális ösztöndíj mellett az elsőévesek úgynevezett gólyapénzben részesülhetnek, melyet rászorultsági alapon bírálnak el. E mellett az egyes karok különböző lehetőségeket kínálnak, valamint úgynevezett „külsős" ösztöndíjak is elérhetők, mint például a Bursa Hungarica, vagy a Polgármesteri Ösztöndíj. A részletekkel kapcsolatban érdemes tájékozódni a hallgatói önkormányzatoknál, vagy a PTE Központi Hallgatói Szolgáltató Irodájánál (KÖSZI).
Palotás P. - Fotó: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vers mindenkinek - Krisztus támad és...
- Szörnyű tragédia történt Baranyában:...
- Sínekre tett kanapé és hűtőgép miatt...
- Ha tehene van, hétfőtől már ismét...
- Május közepéig lehet nevezni a...
- Megsérült gazdáját védelmező...
- Csillagesőt, sőt, tűzgömböket is...
- Nagyszombaton véget ér a nagyböjt,...
- Súlyos pécsi baleset helyszínén...
- Megnövelt kapacitással készülnek a...