Bódis és Mellár professzor beadja pályázatát, de még akár Gábriel Róbertből is lehet rektorjelölt
2013. november 21. csütörtök 19:45
Megjelent a hivatalos kiírás a Pécsi Tudományegyetem rektori posztjára. Az EMMI által közzétett információk szerint a jelöltek idén december 16-ig adhatják be pályázatukat, a poszt pedig legkorábban 2014. július elsejétől tölthető be.
A Pécsi Újság.hu információi szerint az eddig ismertté vált két jelölt, Bódis József jelenlegi rektor és Mellár Tamás közgazdász professzor valóban indul a megmérettetésen. Folyosói pletykák viszont Gábriel Róbertet, a természettudományi kar (TTK) dékánját, korábbi rektort is a lehetséges pályázók közé sorolják, bár őt nyáron választották meg ismét saját fakultása első emberévé, ráadásul az év végéig az Egyesült Államokban tartózkodik. Igaz, ez nem akadályozhatja abban, hogy esetleg tényleg benyújtsa pályamunkáját.
Mind Bódis József, mind Mellár Tamás professzor megerősítette pályázati szándékát a PTE rektori posztjára nemrégiben hivatalosan is közzétett kiíráson. Bódis József regnáló rektor a Pécsi Újság.hu érdeklődésére azt mondta, bár indul a választáson, terveiről részleteket csak a pályázat benyújtási határidejének lejárta után kíván elárulni.
A híresztelésekkel ellentétben, melyek visszalépését sejttették, versenybe száll a posztért Mellár Tamás professzor, a Központi Statisztikai Hivatal egykori elnöke is, aki megkeresésünkre annyit közölt, hogy javában készül a pályázati szakmai koncepciója.
Annyi biztos egyelőre, hogy a pályamunkák benyújtási határideje december 16., a pályázat elbírálásának határideje pedig 2014. május 15. A felsőoktatási törvény szerint a szenátusnak csak véleményezési jogköre van, határozata nem kötelező érvényű, a végleges döntést a fenntartó, azaz a szakminiszter hozza meg.
Ami a jelenlegi jelölteket illeti, sokan úgy vélik, hogy a politikai döntéshozók szemében egyikük sem (lenne) a megfelelő választás. Mellár professzor korábban élesen bírálta a kormány gazdaságpolitikáját, ezért úgymond kiesett a pixisből - bár ezt a közgazdász hírportálunknak nyilatkozva korábban cáfolta, mondván, eddig nem érzett negatív megkülönböztetést személye iránt.
Bódis rektornál talán az lehet szálka a döntéshozók szemében, hogy nemrég a diáktüntetéseken exponálta magát. Forrásaink szerint jól lobbizik a pécsi intézmény érdekében, ezért sokan szeretnék, ha maradna az intézmény élén.
A legfontosabb kérdés persze az, hogy a politika miként kíván beleszólni - ha egyáltalán - a rektorválasztás folyamatába? Egyetért-e a szenátus által javasolt személlyel, vagy - amire nemrégiben volt már példa - a szakminiszter másképp dönt, mint ahogy azt az egyetem vezető kara javasolja.
Képünkön Bódis József (balról) és Mellár Tamás látható egy korábbi szenátusi ülésen.
H. L. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Több mint hetven határsértőt...