Duális Képzési Központ jöhet létre a PTE javaslatára
2014. november 21. péntek 08:36
A napokban tartották meg a II. Regionális Műszaki Felsőoktatási Fórumot a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karán (PTE PMMIK). A fórum célja a műszaki, mérnöki és informatikai területen működő regionális cégekkel, klaszterekkel, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával (PBKIK) kapcsolatos együttműködés kialakítása, és a folyamatos egyeztetés az oktatás és a gazdaság szereplői között.
A fórum elején Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a pécsi egyetem kiemelten fontosnak tartja a műszaki és informatikai terület fejlesztését, valamint beszámolt a nemzetközi hallgatók számának jelentős emelése érdekében tett erőfeszítésekről, tervekről. Reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező hónapokban több száz újabb külföldi hallgató jelenik meg a PTE-n az orvosképzés mellett más oktatási területeken is.
A PTE PMMIK által a Dél-dunántúli Gépipari Klaszter tagvállalataival tavaly indított „duális jellegű" képzési megállapodások pozitív tapasztalatai alapján Bachmann Bálint, a kar dékánja kezdeményezte a Regionális Duális Képzési Központ felállítását a partnercégekkel együttműködésben. E központ célja a napi kapcsolattartás a régió cégeivel, a duális szerződések előkészítése, a céges tapasztalatok beépítése az oktatás napi menetébe és a folyamatos kapcsolattartás a PBKIK és a vállalati szféra szereplőivel lenne. A dékán elmondta, hogy ez prioritást élvez a pécsi egyetem stratégiájában, és kiváló gyakorlati tapasztalatokat szerzett az elmúlt időszakban a nemzetközi piacon működő IT Services Hungary Kft-vel kialakított együttműködés során.
A fórum résztvevői megegyeztek, hogy az informatikai szakemberképzés területén is jelentős létszámemelést kell elérniük a regionális gazdaság erősítése érdekében. Ruzsa Csaba, a PTE gazdasági főigazgató-helyettese jelezte, hogy e téren további komoly előrelépés várható még az idén a PTE és egy nemzetközi vállalati partner együttműködése révén.
Képünkön a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karának épülete látható.
Forrás: PTE - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Az egyház határozottan fellép a...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Tűz ütött ki egy sásdi áruházban,...
- Audiencián fogadta szerdán Orbán...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Szabad szemmel is megfigyelhető lesz...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...