Egyre jobb tisztek kerülnek ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről

2015. augusztus 17. hétfő 15:58

Egyre jobb tisztek kerülnek ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről

A most végzett honvédtisztjelöltek jobb feltételekkel indulnak el a katonai pályán, mint az előttük álló nemzedékek - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn, Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a hadtudományi és honvédtisztképző kar diplomaátadó ünnepségén.

Ez a 94 fiatal - fogalmazott a miniszter - "készen áll arra, hogy életét feltegye a nemzet szolgálatára". Ezzel együtt a miniszter felhívta tisztjelöltek figyelmét, hogy már ott vannak a sarkukban a még jobbak.

A miniszter elmondta: parancsőrtisztjét, Tar Lászlót - aki egykor felderítőként végzett, megjárta Afganisztánt, és nemrég tért vissza az Egyesült Államokból - felkérte arra, hogy "nézzen utána" a most végzett tisztjelölteknek. Hende Csaba szavai szerint parancsőrtisztje úgy fogalmazott: "ezek a fiatalok jobbak, mint amilyenek mi voltunk".

Tapasztalatai szerint az avatás előtt álló tisztjelölteket fölényes nyelvtudás, magabiztos informatikai tudás jellemzi, és öntevékeny hozzáállásukkal is bizonyították alkalmasságukat a katonai pályára.

Hende Csaba beszédében kitért arra is, hogy idén júliusban új időszámítás kezdődött a Magyar Honvédségben: bevezették a katonai életpályamodellt, amelynek részeként 2019 januárjáig összesen átlagosan 50 százalékkal emelkednek a katonai fizetések.

A miniszter kiemelte továbbá, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Ludovika Zászlóalj páréves, közös történetében egy újabb fejezet zárul.

Hende Csaba ugyanakkor kiemelte: a most végzettek egyetemi éveik során nemcsak tudást, élethivatást kaptak, hanem - a korábbi időszakokkal ellentétben - megtapasztalhatták "egy jó ügyért dolgozó, kitűnő bajtársakból álló egy igazi honvédalakulat világát".

Patyi András, az egyetem rektora köszöntőjében kiemelte: a Magyar Honvédség a hazáért tenni, áldozni képes parancsnokokat követel meg. Ehhez komoly képességekkel, kiemelkedő tudással, bátorsággal, kitartással kell rendelkezniük.

A rektor felidézte: a száz évvel ezelőtt megnyílt olasz fronton - ahol sok magyar katona is harcolt - ország, világ láthatta, hogy bátorsággal és kitartással a nagy túlerő is legyőzhető.

A rektor szerint a "mai törvénytelen bevándorlástól", annak ismert és még ismeretlen terheitől rogyadozó Európa, valamint a szomszédos országban zajló háború ellenére még mindig vannak, akik megkérdőjelezik a hadsereg szükségességét.

Felhívta a figyelmet, hogy a katonák feladatai közé tartozik - mint azt az alaptörvény is rögzíti - Magyarország függetlenségének, területi épségének és határainak védelme is. Ez utóbbinak napjainkban kiemelt szerepe lett - emelte ki.

Az egyetem rektora a végzett tisztjelölteknek megköszönte bátorságukat, hogy a honvéd tiszti hivatást választották, a követelményeket teljesítették és készen állnak a szolgálatra.

Az ünnepségen a rektor és Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar Főnöke elismeréseket adott át mindazoknak, akik kiemelkedő tanulmányi eredményt értek el.

Az ünnepségen Hende Csaba a végzett honvédtisztjelölteknek átadta szablyájukat. A tisztjelöltek a hagyományokhoz híven augusztus 20-án, csütörtökön a Parlament előtti Kossuth téren mondják majd el katonai esküjüket, a melyet a most átvett kardjuk meglendítésével "A hazáért mindhalálig!" felkiáltással zárnak.

MTI - Fotó: Koszticsák Szilárd