Évente több mint tízmilliárdot hagynak a városban a Pécsett tanuló külföldi diákok
2017. március 17. péntek 07:50
Tandíjjal együtt évente mintegy 43 milliárd forintot költ a debreceni, szegedi és pécsi egyetemen tanuló mintegy 11 ezer külföldi hallgató a három megyeszékhelyen - állapította meg egy, a nemzetközi hallgatói mobilitás helyi gazdaságra gyakorolt hatását vizsgáló kutatás.
A Debreceni Egyetem (DE), a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) nyolc kutatója által - a három intézmény mintegy 1500 külföldi diákja bevonásával - végzett felmérés MTI-hez eljuttatott összegzése szerint a három egyetemvárosban lakhatásra, megélhetésre és szórakozásra évente több mint 22 milliárd forintot költenek el, a tandíjakra pedig csaknem 21 milliárdot. Becslésük szerint a három megyeszékhelyen egy külföldi hallgató átlagosan 1,2 városi munkahelyet teremt.
M. Császár Zsuzsanna kutatásvezető, a PTE Földrajzi Intézetének egyetemi docense kiemelte, hogy vizsgálták a hallgatók városokkal kapcsolatos elégedettségét az árak, a lakhatás és a szolgáltatások minősége, a közbiztonság, a közlekedés, az ügyintézés, a szociális kapcsolatok és a nyelvi nehézségek szempontjából is.
Az összegzésből kiderült: Pécsett az infrastruktúrát és az ügyintézést, Debrecenben a befogadó közeg megismerését és mentalitását, Szegeden az egyetemi közeget és a tanulmányokat, valamint a szabadidő eltöltésének lehetőségeit jelölték meg problémaként a külföldi hallgatók. Ugyanakkor mindenhol egyértelműen kevesellték a hallgatók az étkezési, vásárlási, sportolási és szórakozási lehetőségeket - mutattak rá a kutatók.
Hozzátették, mindhárom városban a lakhatásnak és a hétköznapi szituációknak - a bevásárlásnak, a szolgáltatások igénybevételének - a megoldása tűnt a legegyszerűbbnek. A kutatók azt is megállapították, hogy a külföldi hallgatók többsége bérelt lakásokban lakik, ami jó anyagi helyzetre utal, köztük kisebb arányban lakásvásárlók is vannak.
A szinopszis szerint a 2016/2017-es tanév őszi adatai alapján a legtöbb nemzetközi hallgatót - 4321 főt - a DE fogadja, ezt szinte azonos számban követi a szegedi és a pécsi egyetem 3200 fővel.
M. Császár Zsuzsanna a kutatás lényegi megállapításai közé sorolta, hogy a nemzetközi hallgatók "hazatértük után egyetemeink, városunk és hazánk autentikus informális hitelminősítőivé válnak". "Fontos, hogy potenciális jószolgálati nagykövetekként tekintsünk rájuk" - tette hozzá.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Novemberben is nálunk volt a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...