Felsőoktatási államtitkár: 2020-ra tízezer hallgató vehet részt duális képzésben
2015. november 12. csütörtök 06:26
Az oktatási innováció fontos eleme a duális képzés - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkára szerdán a Debreceni Egyetemen (DE), a középiskolai igazgatók és osztályfőnökök fórumán.
Palkovics László tájékoztatása szerint szeptembertől 19 egyetem - köztük a Pécsi Tudományegyetem - és 300 vállalat együttműködésében 500 hallgató vesz részt duális képzésben, őket több ezer jelentkező közül választották ki a felvételiken. Hozzátette, szeretnék elérni, hogy 2020-ra tízezer hallgató ebben a formában tanuljon a magyar felsőoktatásban.
A duális képzésben az oktatási intézményekben folytatott elméleti és a vállalatoknál zajló gyakorlati képzés párhuzamosan történik.
Palkovics László szerint az elméleti képzésnek hatékonyan kell kapcsolódnia a gyakorlathoz, de "sok oktató nem is látott olyan vállalatot, mint amelyiknek képzi a hallgatókat".
A gyakorlati ismeretek szintjének növeléséért bevezetik a mesteroktató státust. Ebben az az újdonság, hogy csak 10 éves szakmai gyakorlat kell ahhoz, hogy például egy vállalati főmérnök, kórházi orvos, vagy éppen középiskolai tanár bekapcsolódjon az egyetemi képzésbe, tudományos fokozatra nincs szükség - magyarázta az államtitkár.
Megjegyezte, hogy ma, amikor a hallgató a mobil eszközén pillanatok alatt lehívhatja az adott tudományterület legújabb kutatási eredményeit, az egyetemeken sem lehet úgy oktatni, mint húsz évvel ezelőtt. A hallgatót az oktatás aktív részesévé kell tenni, azt kell elérni, hogy szeressen tanulni, az intézménybe járni - fűzte hozzá az államtitkár.
Hangsúlyozta: az egyetemeknek hozzá kell járulniuk az adott régió fejlesztéséhez, ezért alakítanak ki az ország több településén felsőoktatási közösségi képzési központokat, amelyek segítik majd, hogy a képzett fiatalok helyben maradjanak.
Palkovics László szólt arról, hogy 70 milliárd forintot biztosítanak az orvosképzés fejlesztésére, de ágazati stratégiát dolgoztak ki a pedagógusképzés, az agrárképzés, valamint a műszaki és informatikusképzés fejlesztésére is.
Az államtitkár szerint a hallgatók 2,5-3 százaléka tanul külföldi intézményben, ez az arány az 1990-es évek óta gyakorlatilag nem változott.
Egy mostani felmérés szerint a gimnáziumi diákok mintegy 5 százaléka nyilatkozott úgy,hogy szívesen tanulna külföldi egyetemen, és várhatóan a nyilatkozók fele megy majd külföldre.
Palkovics László hozzátette: a hazai egyetemeknek biztosítaniuk kellene, hogy hallgatóik legalább fél évet külföldön töltsenek. Jelenleg több mint 10 százalékuk vesz részt hosszabb-rövidebb ideig külföldi képzésben, számukat meg kellene duplázni, mint ahogy szeretnék megduplázni a hazánkban tanuló külföldi diákok 8 százalékos arányát is - tette hozzá.
Az államtitkár kifogásolta, hogy a felsőoktatásba bekerülő hallgatók 35 százaléka lemorzsolódik: a direkt motivációt jelentő ösztöndíjakkal, illetve kompetenciamérésen alapuló segítségnyújtással ezt az arányt csökkenteni kell.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Borult, párás időre kell készülni...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Baranya legsportszerűbb csapatait...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...