Idén ünnepli alapításának 20. évfordulóját a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara
2016. november 22. kedd 10:44
A jubileumi év során számos képzőművészeti és zenei programmal mutatkozott már be a Kar Pécsett és Budapesten egyaránt. A hangversenyek és kiállítások mellett ezúttal szakmai konferenciát rendeznek, melynek témája a művészeti felsőoktatás múltja, jelene és jövőbeli lehetőségei.
A nemzetközi és hazai előadókat is felvonultató konferenciára november 22-e és 23-a közt kerül sor a Művészeti Kar kampuszán, a Zsolnay Kulturális Negyedben.
A rendezvény nyitóeseményeként 22-én, kedden délelőtt tizenegy órától ünnepélyes névtábla-avatót tartanak, melynek keretében a Művészeti Kar mindhárom intézetében nagy elődök előtt tisztelegve neveznek el oktatótermeket Bencsik Istvánról, Lantos Ferencről, Sasvári Attiláról és Tolvaly Ernőről. A konferencia plenáris ülése 13 órakor kezdődik a Zeneművészeti Intézet Liszt Ferenc Hangversenytermében.
Köszöntőt mondanak: Prof. Dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora, Prof. Dr. Lakner Tamás, a Művészeti Kar dékánja és Pierre Vasarely, a Vasarely Alapítvány elnöke, a Pécsi Tudományegyetem díszdoktora.
A konferencia szekcióüléseire ugyanezen a napon délután négy és hat óra között, illetve szerdán fél tíztől kerül sor. A rendezvény szakvezetéssel egybekötött múzeumlátogatással zárul: 23-án, szerdán délután fél kettőkor a Vasarely Múzeumot, majd a Székesegyházat tekintik meg a résztvevők.
Forrás: PTE - Fotó: Facebook
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kijavították a hibát, ismét...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Több mint hetven határsértőt...