Itt a felsőoktatás újraszabályozása: a szakok 15 százalékát eltörlik
2015. március 26. csütörtök 12:17
A jövőben kétfajta alapvető intézménytípust különítenének el, az egyetemet és az alkalmazott tudományok egyetemét. A módosítás alapján speciális kompetenciatesztet íratnak majd a hallgatókkal a képzés elején és végén, hogy láthatóvá váljon a fejlődésük. 2020-ra pedig 15 százalékkal csökkentik a szakok számát.
Elkészült a felsőoktatási törvény módosításának tervezete, amelyben többek között újraszabályoznák az intézmények vagyongazdálkodását, és lehetővé tennék az egyetemeknek a közös képzések indítását - írta a Magyar Nemzet.
Arról az Eduline írt először, hogy a tervezetben több szak megszüntetéséről is szó volt. Egyetemi források lapunknak azt nyilatkozták, hogy a kormányzat véget akar vetni a kommunikáció szaknak, de más szakok is erre a sorsra jutottak volna. Erről ebben a cikkünkben olvashatsz: Vége a kommunikáció szaknak? Több képzést is megszüntethet a kormány.
A lap csütörtöki számában Maruzsa Zoltán, a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a tervezetet a héten, az Emberi Erőforrások Minisztériumán (Emmi) belül kezdik el egyeztetni, majd április közepén véglegesíti a Felsőoktatási Kerekasztal, így még június közepe előtt elfogadhatja azt az Országgyűlés.
A szakember beszámolt arról is, hogy a módosítás alapján speciális kompetenciatesztet iratnak majd a hallgatókkal a képzés elején és végén, hogy láthatóvá váljon a fejlődésük.
Újraszabályoznák az államilag támogatott és önköltséges helyek közötti átsorolást, és rendeletben írnák elő, hogy 2020 után ne lehessen felvételizni középfokú nyelvvizsga nélkül - mondta Maruzsa Zoltán.
A felsőoktatási stratégia szerint pontosítanák a törvényt az oktatók és kutatók teljesítményértékelési és minőségbiztosítási rendszerének bevezetése érdekében, és a duális képzések bevezetésével összhangban, lehetőséget teremtenek az intézmények és a cégek szorosabb együttműködésére.
A jövőben kétfajta alapvető intézménytípust különítenének el, az egyetemet és az alkalmazott tudományok egyetemét, illetve létrehozzák a közösségi főiskolát, amely csak infrastruktúrát biztosítana más intézmények képzéseihez.
Csökkentik a szakok számát is, 2020-ra a 2013-asnál 15 százalékkal kevesebb, 9122 képzés marad majd a palettán a tervezet szerint - mondta a helyettes államtitkár.
Forrás: eduline.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Télen is várják a látogatókat a...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- Önkéntesek munkáját ismerték el -...
- Szabad szemmel is megfigyelhető lesz...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Megnyílt az adventi vásár,...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Vasárnap érkezik a pécsi...