Maradnak a korlátozó intézkedések a 400 ágyasban, megismétlik a fertőtlenítést
2015. augusztus 03. hétfő 11:30
Mint ismeretes, az úgynevezett légiós baktériumot egy rutinellenőrzés során mutatták ki a vezetékekben keringő vízből a PTE Klinikai Központ 400 ágyas klinikai tömbjében, ami után azonnal meghozták a biztonsági óvintézkedésekről szóló döntéseket, amelyek továbbra is érvényben vannak.
A múlt héten végzett mérések alapján a legionella baktérium csíraszáma a gyors intézkedéseknek köszönhetően jelentősen csökkent, de néhány mérőpontnál még mindig az egészségügyi határérték felettiek voltak a mért adatok.
Ebből következően a héten a szakemberek megismétlik a vízvezeték-rendszer fertőtlenítését. A folyamat során a teljes épület hidegvíz és melegvíz kifolyó pontjainak (kézmosók, mosdók, mosogatók, falikút, zuhany és kifolyó szelepek), valamint a teljes vízvezeték-rendszerének hősokk-kezelését is elvégzik, amellyel fertőtlenítik a rendszert.
Az eljárás végéig a betegek tisztálkodásához a felfogott víz használata javasolt, ellenben a vízpermet (porlasztott víz, zuhanyzás) alkalmazása kerülendő. A csapvíz ivási, valamint főzési célokra a fertőtlenítéstől függetlenül a továbbiakban is alkalmas.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós éj után szakadozni kezd a...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Orbán Viktor: mi vagyunk a...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Így tartanak nyitva decemberben a NAV...
- Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak...
- Tizenkét éve ölték meg Bándy Katát -...
- Itt az idő, hogy elkezdjük etetni a...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Fagyos reggelre ébredtünk, óvatosan...