Második lett a PTE a felsőoktatási véradóversenyen

2015. június 12. péntek 13:22

Június 12-én, pénteken volt a 9. Országos Felsőoktatási Véradóverseny ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadója, ahol bejelentették: a tavalyihoz hasonlóan idén is ezüstérmes lett a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a legnagyobb hazai egyetemek kategóriájában.

A felsőoktatási véradóversenyt kategóriánként az az intézmény nyeri, amelyik a nappalis hallgatói létszámához képest, arányaiban a legtöbb véradót mozgósítja a tanév során. A 2014/15-ös tanévre 36 hazai felsőoktatási intézmény nevezett, akik három kategóriában versenyeztek: 1000 fő alatti, 1000 és 10 ezer közötti, valamint 10 ezer feletti hallgatói létszámmal rendelkező kategóriában, a PTE ez utóbbiban, tehát a legnagyobbak között szerepelt, és végzett a második helyen.

A véradóverseny ideje alatt országosan összesen mintegy 270 véradóeseményt szerveztek, ahol több mint 12.000 véradó jelent meg, akik közül több mint 3000-en első véradók voltak. A pécsi eredmények külön kiemelendőek, ugyanis a PTE-n összesen több mint 1200 véradó jelent meg a különböző alkalmakon, vagyis átlagosan minden tizedik véradó volt a PTE hallgatója. Érdekesség, hogy a másik baranyai intézmény, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola egészen elképesztő módon a különböző véradóeseményeken a hallgatói létszámának közel 150%-át (!) tudta megmozgatni, amellyel természetesen meg is nyerték az 1000 fő alatti kategóriát.

A kampány idén a „Találd meg magadban a hőst! Adj vért!" szlogennel indult el, és a kezdeményezést a pécsi Punnany Massif zenekar támogatta, amihez az ihletet a „Hétköznapi hősök" című számuk adta. A zenekar tagjai szerint a véradásnak természetes, hétköznapi tevékenységnek kellene lennie, ezért is tartották fontosnak a kampányban való részvételt.

Az Országos Felsőoktatási Véradóversenyt 2005-ben azzal a céllal indította el a Magyar Vöröskereszt, együttműködésben az Országos Vérellátó Szolgálattal, hogy minél több fiatal csatlakozzon a véradó mozgalomhoz, és váljon rendszeres véradóvá.

További információ és a végeredmény itt olvasható: http://www.veradas.hu/hirek/ifju-veradok-versengtek.

Forrás: PTE