Nem árt sietni a nyelvvizsgával a volt hallgatóknak
2015. július 31. péntek 08:59
Több mint kétezer volt felsőoktatási hallgató kapott vagy kap a napokban levelet az Oktatási Hivataltól (OH), ebben arra hívják fel a figyelmet, hogy lejár az oklevélszerzési határidő augusztus 31-én.
A hivatal az MTI kérdésére közölte: a magyar állami ösztöndíj igénybevételéhez kapcsolódó kötelezettségekkel összefüggésben az elmúlt két hónapban több mint kétezer olyan volt hallgatónak küldtek határozatot, aki sikeres kimeneti vizsgát tett vagy abszolutóriumot (végbizonyítványt) szerzett, de oklevelét nem szerezte meg.
A határidő az esetek nagy részében augusztus 31. A kiküldött határozatban az összesen igénybe vett magyar állami ösztöndíj összegét és az oklevélszerzés határidejét közölte az OH.
A határozatot elsősorban azok a hallgatók kapták meg, akik 2012 őszén négy féléves képzést (mesterképzést vagy felsőoktatási szakképzést) kezdtek meg.
Az oktatas.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény értelmében a magyar állami ösztöndíjas hallgatóknak a képzési idő másfélszerese, azaz a négy féléves képzések esetében hat félév alatt kell megszerezniük az oklevelüket. Ez alól kivételt jelentenek azok, akiknek volt passzív félévük, hiszen az oklevélszerzési határidőt minden egyes passzív félév kitolja.
Kitértek arra: nem csupán végbizonyítvány vagy sikeres záróvizsga, hanem kiállított oklevél is szükséges a kötelezettség teljesítéséhez. Az oklevélszerzésről az Oktatási Hivatal a felsőoktatási intézményektől kapott adatokból értesül, a hallgatónak ezzel kapcsolatban nincs bejelentési feladata - írták.
A magyar állami ösztöndíj igénybevételéhez kapcsolódó oklevélszerzési határidő és a záróvizsga letételére nyitva álló határidő nem azonos - hívták fel a figyelmet a tájékoztatóban.
Az előbbi szempontjából az a hallgató kötelezettsége, hogy a képzés kezdetétől számítva a követelményekben előírt képzési idő másfélszeresén belül oklevelet szerezzen. Ha nem teljesíti ezt a feltételt, akkor az államnak vissza kell fizetnie az igénybe vett állami ösztöndíj 50 százalékát (ettől függetlenül később is megszerezheti az oklevelet, de a fizetési kötelezettsége már fennáll).
A záróvizsga teljesítésére az érvényes képzési követelmények szerint az abszolutórium (végbizonyítvány) megszerzése után két év áll rendelkezésére a hallgatónak.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a felsőoktatási intézmény a záróvizsga letételét 2 év eltelte után feltételhez kötheti, és a hallgatói jogviszony megszűnését követő ötödik év eltelte után záróvizsga nem tehető, ez jogvesztő határidő.
Ha a (volt) hallgató nyelvvizsga megszerzése érdekében külföldi tanulmányokat folytat vagy felnőttképzésben tanulja a nyelvet, akkor az oklevélszerzési határidő lejártáig kérelmezheti a határidő felfüggesztését, a megfelelő dokumentumok - felnőttképzési szerződés vagy külföldi tanulmányokról szóló jogviszony-igazolás - benyújtásával. Felfüggesztés legfeljebb két évre adható.
Lehetőség nyílik az oklevélszerzés alóli mentesség kérelmezésére, ha a hallgató az oklevelét tartós betegsége, balesete vagy szülés miatt nem képes megszerezni, illetve amennyiben a hallgató három gyermeket szült.
MTI - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós éj után szakadozni kezd a...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Orbán Viktor: mi vagyunk a...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Tizenkét éve ölték meg Bándy Katát -...
- Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak...
- Itt az idő, hogy elkezdjük etetni a...
- Így tartanak nyitva decemberben a NAV...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Mohácsi drogárus-párral szemben...