Nem hajlandó esküt tenni egy doktorjelölt - az ELTE felülvizsgálja a szöveget
2015. augusztus 04. kedd 11:05
Lelkiismereti okokból nem tette le a doktori fokozathoz szükséges esküt Kende Judit, egy pszichológiai tudományokból doktorált hallgató, majd a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével levelet írt az egyetem rektorának. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem most felülvizsgálja az eskü szövegét - írja az Index.
Kende Juditot júniusban avatták volna doktorrá. Azt szeretné elérni, hogy eskütétel nélkül is megkaphassa a doktori címét, másrészt azt, hogy az ELTE változtassa meg a doktori szabályzatát, és más ne kerülhessen hasonló helyzetbe.
Az ELTE rektori titkársága a portál kérdésére azt írta: a doktori szabályzatot a szenátus módosíthatja, amely legközelebb szeptember végén ülésezik majd. Ez a legkorábbi időpont tehát, amikor az egyetem foglalkozhat a kérdéssel.
Az egyetemi doktori szabályzata alapján a doktori avatáson a hallgatóknak esküt kell tennie, amelyben fogadják, hogy hűségesek lesznek az Alaptörvényhez és a magyar néphez. A TASZ szerint a követelmény két okból is törvény-, illetve alkotmányellenes: egyrészt a felsőoktatási törvény nem teszi lehetővé, hogy az abban szereplőkön túl más feltétel teljesítésétől tegyék függővé a fokozatszerzést, másrészt az eskütétel követelménye alkotmányellenes, mert személyes hűséget kíván meg, így nem megengedhető módon korlátozza a lelkiismereti szabadságot.
Az ELTE doktori szabályzata alapján a doktori fokozatot elnyert személyeket a rektor és a karok vezetői (illetve képviselőik) ünnepi ülésen avatják doktorrá. Ha az ülésen valaki nem jelenik meg, nem kaphatja meg a fokozatot, kivéve, ha a rektor különös méltánylást érdemlő okból engedélyezi számára az egyéni avatást. Az eskütételt azonban ebben az esetben sem lehet megúszni. Az ELTE-n 2012. február 13-án módosították a doktori eskü szövegét, miután hatályba lépett az Alaptörvény. Azóta több mint 900 doktorjelöltnek ítéltek meg doktori fokozatot, eddig senki sem tagadta meg az esküt.
Kende Judit a Facebookon korábban azt írta: túl nagy árnak tartja, hogy hűséget esküdjön Magyarország Alaptörvényére, mivel az alaptörvény diszkriminatív elemei korlátozzak például az LMBTQ-emberek és a fogyatékossággal élők jogait, vagy lehetővé teszik a hajléktalanság kriminalizálását. Az Indexnek azt mondta, hogy társadalomtudósként érzékenyen és kritikusan viszonyul a társadalmi kérdésekhez, amelynek része, hogy nem tesz esküt a saját értékeivel ellentétes Alaptörvényre. Kende egyébként jelenleg a második doktoriján dolgozik Belgiumban.
A TASZ szerint azért lehet nagy jelentősége annak, ha az ELTE felülbírálja az eddigi esküszöveget, mert sok magyar egyetem is ezt iktatta saját doktori szabályzatába.
Forrás: eduline.hu - Fotó: Filep István/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós éj után szakadozni kezd a...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Orbán Viktor: mi vagyunk a...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Így tartanak nyitva decemberben a NAV...
- Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak...
- Tizenkét éve ölték meg Bándy Katát -...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Itt az idő, hogy elkezdjük etetni a...
- Fagyos reggelre ébredtünk, óvatosan...