Nem semmi: öt kontinens hangulatát hozzák el a Pécsi Tudományegyetemre
2017. március 25. szombat 12:10
A Nemzetközi Tavasz programjai három hónapon át tartanak: márciustól május végéig kiállításokon, koncerteken, előadásokon Ázsia, Észak-Amerika, Afrika, Európa és Latin-Amerika országaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
A Pécsi Tudományegyetemen március 20-án kezdődött az Ázsia Napok, Indiával, Iránnal, Indonéziával, Kínával és Mongóliával a középpontban. A Tudásközpontban március 20-án a hagyományos kínai orvoslásban használt gyógynövényekről tudhatták meg az érdeklődők, hogy milyen lehetőségeket nyújtanak az egészség megőrzésére, és egy kínai gyógynövény-kiállítás is látható lesz ugyanitt április másodikáig.
A perzsa újév (Noruz) hagyományával is megismerkedhetnek az érdeklődők a PTE ÁOK Dr. Romhányi György Aulában: iráni hallgatók készítik el azt az újévi asztalt, amely március 21-től tizenhárom napon át lesz itt látható. Szintén részt vesznek és hagyományos mongóliai hangszereket mutatnak be a PTE-n tanuló külföldi hallgatók a Kossuth téren március 24-én felállított mongol jurta (Ger) megnyitóján.
Március 28-án az Észak-Amerikai Napok keretében a kanadai tanulmányi lehetőségekkel foglalkoznak, és az egyetemen előadást tart Isabelle Poupart kanadai nagykövet is. Március 29-én pedig az USA nagykövetségének jóvoltából ingyenes koncerten is részt vehetnek az érdeklődők: a Balázs Elemér Group a Zsolnay Negyed E78 termében lép fel és az 50'-es, 60'-as évek jazzmuzsikáját hozza el Pécsre.
Az Afrika Napok programjában április hatodikán lehetőség nyílik ingyenes afrikai dob- és tánctanulásra is, a szintén az E78-ban megrendezett African Nighton, ahol az este során táncbemutatót is tartanak.
Az esti bulihoz ugyanitt egy szenegáli Dj adja a zenei aláfestést. Később a Magyar Afrika Társaság a PTE ÁOK aulájában több előadás és egy könyvbemutató segítségével tárja a vendégek elé az afrikai orvosmissziók és az önkéntes munka nehézségeit és örömeit. Ezenkívül lesz még tanzániai zenei bemutató, afrikai hajfonás és arcfestés is, amelyre a gyerekeket is várják. Afrikában több pécsi fotós járt már, közülük hatan állítják ki képeiket a Tudásközpont aulájában, amelyet április héttől huszonkilencig tekinthetnek meg.
Az április végén szervezett Európa Napok egyik legérdekesebb programja az Apolló Moziban a svéd, a norvég és a dán nagykövetség segítségével megszervezett Skandináv Filmhét, ahol a filmekre egységesen 500 forintos jelképes összegért lehet majd jegyet váltani. A héten megismerkedhetnek az orosz kultúrával, lesz például Karéliából érkező bábelőadás és játékkiállítás is, de Szerbia is jelen lesz, hiszen a PTE egyik legfontosabb szerbiai partneregyeteme, az Újvidéki Egyetem is bemutatkozik a héten.
Május első hetében pedig Latin-Amerikát ismerhetik meg közelebbről. A közel 20 éves múlttal rendelkező egyetemi rendezvénysorozat legfontosabb része egy nemzetközi tudományos konferencia, de az elmaradhatatlan Fiesta Latina ebben az évben is nyitott lesz a nagyközönség számára.
Képünk: a Kossuth téren tartott Mongol napon készült
Pauska Petra - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...