Nyílt Napot tartanak a PTE Műszaki és Informatikai Karon
2016. november 23. szerda 14:33
Az „Élményműhely, Mi a pálya?" elnevezésű rendezvény a visszajelzések alapján nagy sikert aratott a fiatalok körében. Ez inspirálja a szervezőket arra, hogy a Nyílt Napot is élményközpontúvá tegyék.
Ez az a hely, ahol a végzős diákok és tanáraik, szüleik megismerhetik közelebbről is a mérnöki pálya lehetőségeit, és a képzést. A kar mellett letették voksukat az ország vezető ipari cégei és szolgáltatói, úgy is, mint duális képzési partnerek. Képviseletükben a napindítón itt lesz a PTE MIK nyílt napján Gelencsér Lajos, az E.ON Hungária ZRt. vezérigazgatója, aki a 'Jutalmazzuk a kiválóságot' ösztöndíjprogram egyik támogatója.
A Nyílt Napot november 25-én pénteken, délelőtt fél tíztől a kar Boszorkány úti kampuszán rendezik meg. Bemutatkoznak a szakok párhuzamos kötetlen beszélgetés, szakok és szakmák képviselőivel: Építész, Építőművész, Településmérnök és Építőmérnök, Gépészmérnök és Ipari termék és formatervező mérnök, Mérnökinformatikus és Villamosmérnök, Környezetmérnök és Televízióműsorkészítő.
Fókuszban a képzések interaktív bemutatkozása, benne:
3D nyomtatás, drón, pneumobil, Isel automata habvágó, rajzterem, geometria az építészetben, betonkenu, BIM - intelligens épületmodellezés. Let's meet Vasarely kiállítás, laborlátogatás.
A Nyílt nap keretében a Breuer Marcell Doktori Iskola is nyitottá teszi előadásait. Minden érdeklődőt várnak a neves előadók. ITSH üzemlátogatás, indulás busszal a kar parkolójából, regisztráció szükséges. Regisztráljon a nyílt napra a www.felvi.mik.pte.hu oldalon.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Több mint hetven határsértőt...