Pécsett gyűlnek össze a legjobb földrajzos fiatalok
2017. március 09. csütörtök 18:00
A Modern Geográfus Alapítvány és a PTE Földrajzi Intézete március 10-11-én rendezi meg a HunGeoContest angol nyelvű földrajzi verseny országos döntőjét.
Nyolcadik alkalommal gyűlnek össze Pécsett azok a 15-19 éves középiskolások, akik a megelőző két, online, illetve írásbeli fordulóban a legjobbnak bizonyultak. A versenynek önmagán túlmutató célja van, hiszen válogatóként működik az iGEO Nemzetközi Földrajzi Olimpiára.
A döntőbe jutott diákok egyénenként, angol nyelven mérik össze tudásukat, amelyben a legfőbb hangsúlyt a földrajzi problémák felismerése, értelmezése, innovatív megközelítéseire helyezik a szervezők. Hangsúlyozottan többről, illetve másról van szó, mint amit a diákok a hazai iskolákban használt tantervek szerint elsajátítanak. Ennek megfelelően a döntőbe jutott 10 tanuló egy gyakorlati, terepi, valamint egy szóbeli feladatsort teljesít majd, ahol különböző készségeiket vizsgálva alakul majd ki a végső sorrend.
A legjobb négy versenyző képviselheti Magyarországot az augusztus 2. és 8. között megrendezésre kerülő nemzetközi versenyen, Belgrádban, Szerbiában. A versenyzők az ország minden részéből érkeznek, Soprontól Budapesten át Miskolcig. Az őket elkísérő felkészítő-tanárok számára a terepi forduló alatt a Földrajzi Intézet munkatársai tartanak előadásokat a geográfia néhány aktuális, érdekes területéről.
A versenyt rendező Modern Geográfus Alapítvány munkáját az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, mint közreműködő szervezet a Nemzeti Tehetség Program keretei között 4 millió forint vissza nem térítendő támogatással segítette.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kijavították a hibát, ismét...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...