Rangos nemzetközi díjat kaptak a PTE kutatói, még soha nem ítélték oda magyar szakembereknek

2015. június 23. kedd 08:43

Rangos nemzetközi díjat kaptak a PTE kutatói, még soha nem ítélték oda magyar szakembereknek

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Szegedi Tudományegyetem kutatóinak közös tudományos publikációja érdemelte ki idén a Laboratóriumi Medicina Európai Szövet-sége (EFLM) díját, amellyel a legkiválóbb kutatási eredményeket felmutató szerzőket tüntetik ki. Az ilyen formában elismert, mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó kutatás annak a munkacsoportnak az első kiemelkedő eredménye, mely az asszisztált reprodukció eredményességének fokozását célozta meg az embriót körülvevő tápoldatból történő diagnosztikával, melynek szakmai vezetője Bódis József, a PTE rektora.

A díjat hétfőn este adták át Párizsban Kovács L. Gábornak, a PTE Szentágothai János Kutatóközpont elnökének, a cikk társszerzőjének. Ezt a rangos elismerést korábban még soha nem ítélték oda magyar szakembereknek.

A Laboratóriumi Medicina Európai Szövetségének díját egy független szakértőkből álló bizottság ítéli oda minden évben, a korábban ismert diagnosztikai módszerekhez képest mind klinikai, mind gazdasági szempontból legjobb eredményt és hasznosíthatóságot bemutató tudományos cikk számára. A 10.000 Euro pénzjutalommal járó díjért idén 10 európai országból 17 publikáció szállt versenybe. Az értékelés során olyan szempontokat vizsgált a bizottság, mint az újdonság, eredetiség, tudományos minőség, klinikai jelentőség, és az eredmények gazdasági hatása.

A győztes publikáció témája a mesterséges megtermékenyítési technikák hatásfokának emelése volt az embrió potenciális károsodása nélküli vizsgálatokkal. A cikk szerzői: Bódis József, Kovács L. Gábor, Montskó Gergely, Várnagy Ákos és Zrínyi Zita a Pécsi Tudomány-egyetemről, valamint Janaky Tamás és Szabó Zoltán a Szegedi Tudományegyetemről.

A kutatás vezetője, Bódis József a díj kapcsán elmondta: „Hatalmas elismerés ez számunkra, egyúttal egy nagyon pozitív visszajelzés annak kapcsán, hogy valóban jó úton járunk a kutatásban. Ez a díj újabb lökést adhat nekünk a célunk eléréséhez, hogy a mesterséges megtermékenyítéseknél a jelenlegi 34-35%-os sikerességi arányt 50% körülire emeljük, ami világszinten is jelentős áttörést jelentene."

Képünkön Bódis József, a PTE rektora. 

Forrás: PTE