Rektorválasztás 2014: Bódis professzor még gondolkodik az induláson, Mellár prof. már nem

2013. július 08. hétfő 20:14

Rektorválasztás 2014: Bódis professzor még gondolkodik az induláson, Mellár prof. már nem

Bár csak majdnem egy év múlva kerül sor a Pécsi Tudományegyetemen a következő rektorválasztásra, már elindultak a találgatások, hogy ki(k) lehet(nek) Bódis József jelenlegi rektor kihívói. A Pécsi Újság.hu megkeresésére a regnáló egyetemi vezető elmondta, hogy "még korainak" tartja az esetleges újraindulásával kapcsolatos találgatásokat, míg Mellár Tamás (képünkön), a közgazdaság-tudományi kar neves professzora már javában dolgozik szakmai koncepcióján.

Egy évet még biztosan rektorként tevékenykedik a Pécsi Tudományegyetemen prof. Dr. Bódis József, ám a debreceni universitas elhíresült legutóbbi rektorválasztási hercehurcája kapcsán felerősödtek Pécsett is azon aggodalmak, hogy mekkora beleszólása lesz a politikának a PTE-n folyó versenybe.

Bódis József megkeresésünkre válaszolva elmondta, hogy megválasztása idején egy gazdasági nehézségekkel küzdő és kommunikációs vákuumban lévő intézmény vezetését vette át.

- Nehézségeink ma is számosak, de konszolidálta magát az Egyetem. A 2013-16 közötti minősítési időszakra kutatóegyetemi minősítést kapott, elnyert és jelenleg futó pályázataink közel 30 milliárd forint értékűek, ebből kiemelt egyetemi kutatási 12 milliárd, egészségügyi beruházási 12,5 milliárd, kari és további egység pályázatok 5 milliárd forint. Tények támasztják alá, hogy a PTE ma a magyar felsőoktatási piacon erős presztízzsel és pozícióval bír - sorolja az eredményeket a vezető.

A jelenlegi rektor ugyanakkor egyelőre korainak tartja az esetleges újraindulását tematizáló diskurzust.

- Rektori megbízatásomból még egy erős év van előttem, így elsősorban aktuális feladataimra koncentrálok. Például a felsőoktatást és annak finanszírozását érintő változásokra, a 400 ágyas klinikai tömb rekonstrukciójára, pályázatok körüli feladatokra. Összességében, az egyetem gazdasági és társadalmi érdekeinek az érvényesítésére - közölte az orvos professzor.

Az egyetem első embere elmondta, hogy rektori kurzusának végén tudja csak reálisan értékelni, hogy hol tartanak azok a folyamatok, amelyek a közreműködésével és saját csapatával indultak el.

Nem fagyasztották be a számlákat

Nemrég olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint rektori utasításra leállították volna az egyetemen a számlák kifizetését.
Ezzel kapcsolatosan az egyetem határozottan cáfolja a számlák kifizetésének befagyasztását: "Az Egyetemet érintő finanszírozás-változás következtében a fizetési ütemezés lassult, de folyamatosak a kifizetések".

- Majdani döntésem függ az általam elindított folyamatok sikerességétől és a karok támogatásától is. Addig teszem a dolgom. Természetesen, ha a pályázat aktuális lesz és kapok elegendő támogatást, elindulok a rektorválasztáson.

Már biztos, hogy indul a rektori posztért Mellár Tamás közgazdász professzor, a Központi Statisztikai Hivatal egykori elnöke, aki megkeresésünkre elmondta, hogy a nyár folyamán állítja össze szakmai programját az őt támogató stábbal.

- Meglepetésként ért, hogy a közgazdaság-tudományi kar vezetése előállt azzal a javaslattal, hogy induljak a rektori tisztségért. Felvetették, hogy mivel az elmúlt három ciklusban kétszer az orvosi kar, egyszer pedig a természettudományi kar adott rektort, a mostani nehéz gazdasági helyzetben már ildomos lenne egy közgazdász rektor, aki jól tudná menedzselni a helyzetet - mondta érdeklődésünkre a szakember, aki "érdekes kihívásnak" gondolta a felkérést, ezért is vállalta el.

Mellár professzor azt nem tudta megmondani, hogy - a nemrégi debreceni eset kapcsán - Pécsett mire lehet számítani a jövőre megtartandó rektorválasztást illetően.

- Az új törvények értelmében a kormánynak lehetősége van a szenátus által felállított rangsort megváltoztatni és mást kinevezni rektornak. Erre vonatkozólag vannak már példák. Hogy Pécsett mi lesz, azt nem tudom. Addig még sok víz lefolyik a Dunán: kérdéses, hogy egyáltalán hány jelölt lesz, milyen eredmények születnek a szenátusban és a jelöltekkel kapcsolatban a politikának mi lesz az álláspontja. Találgatások már megjelentek velem kapcsolatban is, hogy nemkívánatos személy lennék, mert határozott kritikát fogalmaztam meg a Fidesz gazdaságpolitikájával kapcsolatban. Én nem éreztem negatív megkülönböztetést az elmúlt időszakban, amely irányomba a jelenlegi kormány oldaláról megnyilvánult volna, s ebből azt vizionálnám, hogy ha indulok, akkor nem lehetek befutó. Én abban a tudatban készülök, hogy a politika nem fog komoly akadályokat elénk gördíteni - fogalmazott a közgazdász egyetemi tanár.

H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva