Telt házzal ment: véget ért a Ludovika Szabadegyetem második féléve
2015. május 13. szerda 10:50
Lezárult a Ludovika Szabadegyetem második féléve, a kurzus Padányi József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektor-helyettesének A Muraköz pajzsa - Zrínyi-Újvár felfedezése című előadásával ért véget.
Padányi József - aki a programsorozat felelőse is - az MTI-nek elmondta, az utolsó előadáson megfogalmazódott igények alapján szeptembertől új témákkal és előadásokkal folytatódik a Ludovika Szabadegyetem.
Az NKE hagyományteremtő céllal múlt év őszén indította el a szabadegyetemet, amelyen regisztrációval bárki részt vehetett. A második félévben az NKE hallgatói már szabadon választható kurzusként is látogathatták az előadásokat. A tudományos témákat közérthető formában feldolgozó előadásokat keddenként a Ludovika Campuson tartották meg.
A tavaszi kurzuson a Milyen a magyar? - országképünk a nagyvilágban című előadás mellett a magyarországi kiberhadviselésről, Paks és a nukleáris biztonság kérdéseiről, az 1947-es párizsi magyar békeszerződésről, valamint a "Ludovika feltámadásáról" is beszéltek az érdeklődőknek, akik maguk is elmondhatták a véleményüket.
Padányi József a második félév utolsó előadása után elmondta: a szabadegyetemet kettős céllal indították.
Egyrészt szerettek volna az emberek minél szélesebb körének különböző témákban ismereteket átadni, másrét a Ludovika nevét ismertebbé tenni. A rektor-helyettes kiemelte: az előadások szinte minden alkalommal telt ház előtt zajlottak, így kezdeményezésüket sikeresnek tekinti.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Télen is várják a látogatókat a...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Önkéntesek munkáját ismerték el -...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Megnyílt az adventi vásár,...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Így indult a tél: tizenhárom éve nem...