Több biztonsági őr vigyáz idén a pécsi egyetem gólyáira a táborokban
2015. július 04. szombat 06:25
Augusztusban egymást érik majd a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gólyatáborai, a rendezvényekre összesen ezernyolcszáz leendő elsőévest várnak. Bár panasz a korábbi években nem érkezett, még nagyobb hangsúlyt fektetnek a biztonságra.
- A gólyatábori programoknak három fő céljuk van: a közösségépítés, az ügyintézésben való segítségynújtás, illetve a szórakoztatás - vágott bele Takács Gyula, a PTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának (EHÖK) elnöke.
Hagyomány, hogy a fiatalok már a gólyatáborban részt vesznek olyan előadásokon, ahol a tanulmányi ügyintézés folyamataival, a fontosabb szervezeti egységekkel, illetve a kötelező határidőkkel ismerkedhetnek meg. Ezen túl betekintést kapnak az egyetemi élet adta lehetőségekbe is.
A PTE-s gólyatáborok helyszínei és időpontjai:
ÁJK: Sikonda - aug. 12-14
ÁOK: Balatonkenese - aug. 28-30.
BTK: FEEK: Sikonda, aug. 16-18.
ETK: Balatonkenese, aug. 18-20.
IGYK: Szekszárd, szept. 1-2-3.
KTK: Sikonda, aug. 24-27.
MK: Abaliget, szept. 3-6.
MIK: Siófok, aug. 17-19.
TTK: Sikonda, aug. 21-23.
- Ami pedig a szórakoztatást illeti: évről-évre az a visszajelzés érkezik a résztvevőktől, hogy életük eddigi legnagyobb élménye volt a gólyatábor. Szeretnénk, ha az idei és a jövőbeni rendezvényekről is hasonló hangulatban távoznának. Bár minden gólyatábori szezonban jönnek nagyobb fellépők, az is fontos szempont, hogy már itt meg tudjuk mutatni Pécs zenei sokszínűségét, ezért minden kari gólyatábor igyekszik pécsi előadókat is meghívni - mondta. Kérdésünkre hozzátette, az idei táborokban a nevesebb fellépők Curtis, Brains, Ivan & The Parazol, Soerii & Poolek lesznek.
Az ELTE fonyódligeti gólyatáborában történt szexuális erőszak óta nagyobb figyelem irányul az ilyen rendezvényekre. A PTE-vel kapcsolatban ugyan nem érkezett panasz, ennek ellenére az EHÖK lépéseket tesz a gólyatáborok még biztonságosabbá és a szervezés átláthatóbbá tételének érdekében. Az előző évekhez képest többet költenek a biztonsági szolgálatra, szélesebb körű szolgáltatást biztosítanak és több biztonsági őrt rendelnek.
- A tábor minden szervezőjének van felelőssége a megfelelő lebonyolítással kapcsolatban, de mindez a táborvezető személyében összpontosul, aki az adott kari hallgatói önkormányzat elnöke. Természetesen a szervezőknek csak egy része hallgató, így például profi biztonsági szolgálattal dolgoznak a gólyatáborokban. Mindenki tisztában van a feladat súlyával, így hiszünk abban, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az idei táborok is csak és kizárólag a pozitív élményekről, a remek hangulatról maradnak emlékezetesek - fejezte ki reményét Takács Gyula.
Képünk illusztráció.
Palotás P.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós éj után szakadozni kezd a...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Orbán Viktor: mi vagyunk a...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Így tartanak nyitva decemberben a NAV...
- Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak...
- Tizenkét éve ölték meg Bándy Katát -...
- Itt az idő, hogy elkezdjük etetni a...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Fagyos reggelre ébredtünk, óvatosan...