Új megállapodást kötött az ELTE két egyházi felsőoktatási intézménnyel
2015. május 14. csütörtök 07:54
Új együttműködési megállapodást kötött Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora (képünkön) Várnai Sándor Jakabbal, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektorával, valamint Szabó Lajossal, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) rektorával az osztatlan tanárképzésben való együttműködésről.
A tanárképzés területén az ELTE korábban is együttműködött mindkét egyházi felsőoktatási intézménnyel, az a megállapodás azonban a bolognai, többciklusú rendszer (alapképzésre épülő tanári mesterképzés) szerinti oktatási formához igazodva rögzítette az intézmények kapcsolatát - közölte a Magyarországi Evangélikus Egyház sajtószolgálata és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola az MTI-vel.
Az új együttműködéssel lehetővé válik, hogy a hittanár-nevelő tanár szak mellett az EHE és a Sapientia hallgatói egyidejűleg az ELTE bármely karán meghirdetett közismereti tanárképzésben is részt vegyenek, és a 10-11 féléves közös képzés végén kétszakos tanárokká váljanak - írták.
A Sapientia Főiskola a közleményében kiemeli: a tanári pályára készülő érettségiző korosztály 2014 óta már csak az osztatlan képzési struktúrában kezdheti meg tanulmányait. Számukra a főiskola egyszakos hittanári képzést nem kínál, hanem kétszakos tanári pályára készíti föl őket.
A jelentkezők ennek keretében választhatják a főiskola saját képzését, a "hittanár-nevelő tanár - erkölcstan- és etikatanár" szakpáros képzést, de az ELTE-vel való együttműködésnek köszönhetően a hittanár szak mellé az ELTE bármely közismereti tanárszakját is felvehetik - írták.
Az evangélikus egyház a közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a kétszakos osztatlan képzés elsősorban a tanári pályára készülő érettségiző korosztályt célozza, akik már az első évtől kezdve tudatosan készülhetnek két szakon is a tanár végzettség megszerzésére. Az együttműködés révén az EHE-re jelentkezők a hittanár-nevelő szak mellé választhatnak szakpárt az ELTE képzési kínálatából.
Emellett mind a Sapientián, mind az EHE-n az osztatlan képzés keretében is megmarad a másoddiplomás tanárképzés lehetősége - tették hozzá.
MTI - Fotó: Szigetváry Zsolt
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Télen is várják a látogatókat a...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Önkéntesek munkáját ismerték el -...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Megnyílt az adventi vásár,...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Így indult a tél: tizenhárom éve nem...