Várhatóan több mint ötezer új hallgatója lesz a Pécsi Tudományegyetemnek
2015. július 24. péntek 11:32
4574 hallgató nyert felvételt csütörtök este a Pécsi Tudományegyetem (PTE) képzéseire. "Ha ehhez hozzáadjuk a Stipendium Hungaricum programban várhatóan ideérkező külföldi diákokat, és a pótfelvételi eljárásban még bekerülő hallgatókat, kijelenthető, hogy minden bizonnyal több mint ötezren kezdik meg ősszel tanulmányaikat a PTE-n" - derült ki Lengvárszky Attila, az universitas oktatási igazgatójának pénteki közleményéből.
- A PTE a 2015-ös évi általános felvételi eljárásban a jelentkezők számában kismértékű, félszázalékos növekedést ért el, ugyanakkor az első helyes jelentkezők számában mintegy hat százalékos csökkenés mutatkozott. Az állami ösztöndíjas helyek népszerűsége továbbra is töretlen, idén több mint 100 fővel nőtt a finanszírozott helyekre jelentkezők száma - közölte Lengvárszky.
Hozzátette: a PTE javítva az első helyes jelentkezésekben mutatkozó veszteségén a felvételi számokban 268 fő (5,5%-os) csökkenést realizált. Az egyetem annak ellenére tudott kismértékben javítani, hogy a jelentkezők közel tizenöt százaléka nem tudott érdemben részt venni a felvételi eljárásban, mert nem érte el a 280 pontra megemelt jogszabályi, illetve a központilag meghatározott ponthatárt. A PTE népszerűségét mutatja, hogy az utólagos sorrendmódosítással az első helyes jelentkezők száma közel 200 fővel nőtt.
A munkarendek viszonylatában a nappali képzésekre felvettek száma csökkent nagyobb arányban (171 fő), míg a levelező képzésekre 97 fővel kevesebb hallgató iratkozhat be.
A tavalyi eljáráshoz képest pozitív változás három kar esetében figyelhető meg: a Közgazdaságtudományi Kar a hagyományosan népszerű alapszakjai mellett az új turizmus- vendéglátás alapszak jó eredményével 57 fővel a Műszaki és Informatikai Kar az új duális képzések népszerűségét is kiaknázva 66 fővel míg a Művészeti Kar a hosszú idő óta sikeres képző- és zeneművész,valamint tanár szakjai mellett az új képzőművész tanár szak segítségével 41 fővel növelte a felvettek számát az előző évhez képest.
A hallgatók számát tekintve a PTE legnépszerűbb szakjai továbbra is az osztatlan orvosi és jogász képzések, valamint a hagyományosan sok jelentkezőt vonzó alapképzések: az ápolás és betegellátás szak szakirányai, a pszichológia, a gazdálkodási és menedzsment, a gépészmérnök, a mérnökinformatikus, a biológia és a sportszervező szakok. A PTE számára fontos pedagógusképzéseken 615 fő kezdheti meg tanulmányait, ebből 147 fő alapképzéseken, 215 fő osztatlan tanárképzésben, 253 fő a tanári mesterképzéseken.
A PTE által, az általános felvételi eljárásban elért eredményeket nagymértékben javítani fogják a Stipendium Hungaricum programban várhatóan ideérkező külföldi diákok, és a pótfelvételi eljárásban még bekerülő hallgatók. Összességében tehát 2015 őszén - várhatóan - újra több mint 5000 új hallgató kezdheti meg tanulmányait nagy múltú egyetemünkön.
A PTE idén is bízik abban, hogy azok a felvételizők, akik nem voltak eredményesek, vagy azok, akik nem is felvételiztek, a pótfelvételi eljárásban a PTE széles kínálatából választanak képzést. A pótfelvételizőknek augusztus 10-ig van lehetőségük beadni a jelentkezést, a felvételi vizsgák (ahol van ilyen) augusztus 13. és 19. között lesznek, és a döntés várhatóan augusztus utolsó napjaira meg is születik.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós éj után szakadozni kezd a...
- Orbán Viktor: mi vagyunk a...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak...
- Tizenkét éve ölték meg Bándy Katát -...
- Így tartanak nyitva decemberben a NAV...
- Itt az idő, hogy elkezdjük etetni a...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Mohácsi drogárus-párral szemben...