A HM nem újítja fel a tiszti kaszinót
2009. augusztus 12. szerda 19:35

A pécsi önkormányzat a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa program kapcsán 30 milliós pályázati keretet hozott létre annak érdekében, hogy a belvárosban található, felújításra szoruló homlokzatok megszépüljenek.
A HM eladná a FEK-et Pécsnek
A szóvivő közölte: arról nincs tudomása, hogy a pécsi önkormányzat a homlokzatfelújításra fordítandó 30 milliós pályázati kerettel kapcsolatosan megkereste volna a Honvédelmi Minisztériumot.
A polgármesteri hivatal emiatt levélben kereste meg a legrosszabb állapotban lévő ingatlanok tulajdonosait, így a Honvédelmi Minisztériumot (HM) is, amely a Király utcában található volt FEK (Fegyveres Erők Klubja) épülete felett rendelkezik. A minisztériumból azonban semmilyen választ nem kaptak, mondja a címzetes főjegyző - többszöri felszólítás ellenére sem.
Nem a HM az egyetlen intézmény azonban, amely nem reagált a városházi felhívásra.
Dr. Papp Judit szerint a Pécs Holding Zrt. által birtokolt ingatlanok esetében is várakozó álláspontra kell, hogy helyezkedjenek, abban bízva, hogy az új vezérigazgató partnerük lesz ebben a kérdésben is. Mint elmondta, kevesen érdeklődtek eddig a pályázati lehetőség iránt, annak ellenére, hogy az idáig támogatást igénylők mindegyike nyert valamennyi pénzt: hat épületre adtak be kérelmet, s közel nyolcmilliót ítélt meg számukra a város önkormányzata.
Papp Judit hozzátette: mivel vészesen közeleg a 2010-es esztendő, s a pályázatok beadásának határideje novemberben lejár, egy szeptemberi bejárást követően ismételt felszólítást küldenek az érintetteknek.
Mint mondta, ha az után sem intézkednek a tulajdonosok az adott ingatlan rendbetételéről, akkor a balesetveszélyes épületeknél hatósági eljárás keretében végeztetik el a munkát, s ha így sem sikerül a rendelkezésre álló keretet kimeríteni, a fennmaradó összeget az épületek graffitiktől való megszabadítására, a homlokzatok letakarítására lenne érdemes fordítaniuk.
A belvárosi tulajdonosok, közös képviselők érdektelenségét magyarázza, hogy - mint egy tavaszi fórumon megfogalmazták -több ingatlan homlokzatfelújítása is minimum 6-8 millióba kerül, s miután az összegnek mindössze a felét nyerhetik el a pályázaton, inkább bele sem vágnak, hiszen a szükséges pénz másik felét nem lennének képesek előteremteni. Az egyik közös képviselő már akkor utalt rá, hogy a műemlékek esetében a szükséges engedélyek beszerzésének bonyolultsága oly mértékben hátráltatja az ügyet, hogy a munkákkal 2010-ig végezni sem lehet.
Képünkön: az egykor tiszti kaszinóként működő HM-ingatlan, a FEK.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ha tehene van, hétfőtől már ismét...
- Vers mindenkinek - Krisztus támad és...
- Szörnyű tragédia történt Baranyában:...
- Sínekre tett kanapé és hűtőgép miatt...
- Május közepéig lehet nevezni a...
- Megsérült gazdáját védelmező...
- Csillagesőt, sőt, tűzgömböket is...
- Nagyszombaton véget ér a nagyböjt,...
- Súlyos pécsi baleset helyszínén...
- Megnövelt kapacitással készülnek a...