A pécsi írónő nagy álma vált valóra, regénye akár az egész világot is bejárhatja
2017. október 22. vasárnap 15:27
Nagy öröm, amikor elkészül egy regény, de a munka java része csak ezután kezdődik. Ismertté tenni és ismertté válni. Megmutatni, hogy a könyvolvasás nem ciki és nem unalmas, csak mert nem villódzik az olvasó szeme előtt egy virtuális figura - mondta Ferencz Gabriella, aki a Pécsi Újság.hu-nak mesélt életéről, s céljairól.
- Hogyan kezdődött az írás iránti érdeklődése?
- Kétéves korom óta írok, legalább is én így gondoltam, a mások számára még értelmezhetetlen hullámokról, amelyeket rajzoltam. Sokáig csak a kötelező érettségi és egyetemi zárthelyi dolgozatokat készítettem el, aztán egyik csalódás érte a másikat, kiderült, hogy nem könnyű munkát találni és az is, hogy az emberek nem mind kedvesek. Mindez felgyülemlett bennem, leültem a számítógép elé, és írni kezdtem. Azelőtt nem tettem ilyet, akkor mégis a világ legtermészetesebb dolgának tűnt. Írtam magamnak, a számítógép memóriájának és a pendrive-nak.
- Hogyan reagált a környezete arra, hogy kommunikációs szakemberből író lett?
- Sokszor megélem a „most ezzel szeretnél foglalkozni?", illetve az „ez az új hobbid" kérdéseket. Az álmomat megélni kemény, lemondásokkal és szomorú pillanatokkal teli történet. Ami fontos: ha nincs elég kitartás, akkor bele se fogjon az ember. A pozitív dolgokra, visszajelzésekre kell fókuszálni, mert ebből lehet erőt meríteni. Az olvasóim rendkívül kedvesek. Önként töltöttek fel közösségi oldalamra képeket a könyvemről, arról, hol olvassák, milyen városban, országban, és hogy tetszett nekik.
- Eddig összesen hány műve van?
-Rengeteg. Készen, félig készen, ötlet szintjén. Nincs szó, legfeljebb dallam című első regényemen kívül további öt van teljesen kész. Mindegyik különböző, egyikben a romantika, másikban a humor, a harmadikban az érzelmek dominálnak. Mégis mindegyikről felismerhető az egyedi, rám jellemző stílus.
Névjegy
Ferencz Gabriella Pécsett végezte egyetemi és főiskolai tanulmányait. Humán szervező és közgazdász, kommunikációs tanácsadó és író. Két évig pécsi lapoknál újságíró, majd nyolc éven keresztül egy helyi cég PR és kommunikációs szakembere volt. Hobbija a jóga és a festés.
- Az íráson kívül mit csinál még?
- Sok művészi energia van bennem. Írok, festek, blogolok, kommunikációs és PR tanácsadó vagyok. Tegnap fejeztem be egy festményemet, ami igaz, hogy csak hobbi, de remélem, legalább pár perc kikapcsolódást jelent az érdeklődőknek, leendő olvasóimnak, akik meglátogatják honlapomat (www.ratalaltal.hu), ahol egyébként könyvemet is megrendelhetik. Sokféle területet kellett összefognom, így weboldalamnál nem a nevemet választottam, hanem egy olyan szót, amely kifejező, érdekes, könnyen megjegyezhető és kreatív.
- Hol jelentek meg eddigi művei?
- Első könyvemet magánkiadásban jelentettem meg. Tárgyaltam országos, ismert könyvhálózattal, szívesen árulták volna, de túl sok idegen személy került volna bele a folyamatba, ezt pedig nem akartam.
- Jövőbeli tervei?
- Szeretném, ha országszerte olvasnák és kedvelnék a regényeimet. Szívvel-lélekkel írom őket és célom, hogy legalább ekkora szenvedéllyel olvassák. Ezért is tartottam könyvbemutatókat, vagy inkább szerzői esteket, hogy megfogjam az érdeklődők, olvasók kezét, és elvigyem őket a kulisszák mögé. Van saját YouTube csatornám, ahol a regényemmel kapcsolatos rövid videókat osztok meg. A bizonyítási vágy, hogy mindez sikerül, legalább annyira nagy bennem, mint az írás iránti szenvedély.
Pauska Petra
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Téli szünet kezdődik a népszerű...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...