Baranya bisztró, Sali, Sport büfé - Volt, ahonnan kunszt volt pofon nélkül távozni

Az egykori pécsi kocsmák, vendéglátóhelyek listája szinte végtelen. Sokan vissza is sírják őket, az ő kedvükért elevenítjük fel néhány - az idők során - ikonikussá vált egység emlékét.

A régi vásárcsarnokban, az emeleten működött a Saláta bár, a Bajcsy-Zsilinszky Endre utcában. De oda tényleg csak a bátor meg az elszánt ivók tértek be, egy idő után, túl a fénykorán, ami pár percig tartott csupán.

A varázsa az volt, ha valaki pofon nélkül, épségben tudott onnan távozni. Amennyiben akadt ebben a városban osztályon alul hely, akkor a „Sali" nyugodtan indulhatott volna a versenyben, érmes reményekkel.

Az idő számos dolgot megszépít, de azért mindent nem!

A Gyárba eredetileg dolgozni jártak az emberek. Egy idő után azonban a Czindery utcai egység a zenei bulik fellegvárként, meg az autógumikon békésen alvó vendégek átmeneti szállásaként is működött. Hiába, a hely szelleme! A gyárban kemény a munka, könnyen megfárad a melós.

A Nagy Jenő utcában várta a szomjas, ráérő, későn fekvő, esetleg korán kelő vendégeket a „Zuhanós", más feljegyzések szerint a „Betonos". Egy alagsorban, vagy ahhoz hasonló nagyobb sufniban folyt az alkohol.

A fekvése, elhelyezkedése okán oda még a fény is csak zseblámpával járt. Bent megállt az idő, összefolyt a nappal az esetével. Hajnalban, a Nap sugara bántóan szúrta a felmerészkedők szemét.

A Hal téren valaha a Baranya bisztró várta a betérőket. A név - főképp működése utolsó éveiben - nem igazán erősítette a megye hírnevét. Régen lehetett ott nagyon jókat enni is, s persze hörpinteni.

Afféle klasszikus talponállóként töltötte be a szerepét, évtizedeken keresztül. Ma egy pénzintézetnek ad otthont. Mintha valami „eltört" volna, helytelen irányba mennek a dolgok.

A Hatos büfé, az Endresz György utcában szinte megállás nélkül üzemelt. Reggel ötkor szokták bezárni, kicsit szétcsapták nedves söprűvel az illemhelyen a járólapon a vizet, aztán reggel hatkor minden kezdődhetett ismét.

Már azoknak, akik bírták májjal, meg pénztárcával. Nem volt drága hely, de folyamatosan azért nehéz volt tartani a tempót.

Sportembereknek meg ott állt Tüzér utcában, a már elbontott atlétikai pálya lelátója alatt a Sport büfé. Ahol olyan bort mértek, ami majdnem felért egy vegyi fegyverrel. Kénytelenek voltak tartani az alacsony nívót, mert a közönség ahhoz volt hozzászokva. Szőlőből készült lőrét el el sem fogadtak volna. Csak a kannás, az ki ne fogyjon soha, mert az veszélyes helyzetet eredményezett volna.

Ma üzletházak állnak a helyén, de nem mehetünk el némán a Rákóczi úti Facsiga mellett. Valami ismeretlen eredetű anyagból, talán pozdorjából, vagy hulladék fából készült. Nem volt szerves része a világörökségnek. De a buszra várva, pár villámitalt azért megért. Legfeljebb az egyik járat elment, de jött a másik.

A Megyeri út, Mártírok utca sarkán áll egy épület. Ott is kocsma működött, Zrínyi fantázianévvel, a Szigetvári Termelőszövetkezet kihelyezett tagozatként.

Egykor a vele szemben lévő Tüzép-telep kocsisainak volt a törzshelye. De a pacik ideje lejárt, a gumikerekes fogatok is legfeljebb „nagyon" vidéken akadnak, ha még léteznek valahol egyáltalán.

Pár évtized elröppent, már a falak is régen kiszáradtak, már ami a lőrét, vizezett sört illeti.

Képünkön a Baranya bisztró 1979-ben.

Pucz Péter Fotó: DN (archív)