Bilincsben vitték el az előadót a rendőrök a sátorhelyi drogprevenciós táborból
2024. augusztus 14. szerda 11:19
Nem mindennapi eseménynek lehettek szem és fültanúi azok a gyermekek, akik a Sátorhelyen szervezett drogprevenciós táborban a reggeli utáni első előadó bemutatóját figyelték, számolt be az esetről a rendőrség.
Váratlanul rendőrautó hajtott a tábor területére és civil valamint egyenruhás rendőrök igazoltatták, majd meg is bilincselték a fiatalembert, aki a korábbi kábítószerfüggő életmódjáról és leszokásának történetéről szeretett volna előadást tartani.
Sőt a ruházat átvizsgálás során még kábítószer gyanús anyagot is találtak a zsebében. Az elkövetőt azonnal előállították a Mohácsi Rendőrkapitányságra, ahova az elfogás és a kábítószer gyanús anyag előkerülésének szemtanúit, azaz a táborlakó 16 gyermeket is meginvitálták. Őket a tábor szervezői szállították be a kapitányságra.
Ha már úgyis tanúskodniuk kellett, a gyerekek végignézhették a megtört fiatalember kihallgatását, ujj és tenyérnyom adatbázisba vételét azaz „rabosítását" is. Hogy az elkövetett cselekmény milyen következményekkel járhat, megszeppenten, szinte hang nélkül figyelte minden táborozó.
Nagy volt az öröm és a taps, amikor az intézkedő rendőrök elárulták, csak eljátszott estről van szó.
Ezután már vidámabban tették fel kérdéseiket a kiváló színészi teljesítményt nyújtó rendőröknek, és valószínűleg egy életre szóló élménnyel gazdagodva távoztak az épületből.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Több mint hetven határsértőt...