Búcsú a régi pécsi vásárcsarnoktól: a legendás építmény átadásakor forradalminak számított

A pécsi közgyűlés döntése szerint elbontják a régi vásárcsarnok épületét, s a helyén mélygarázs vagy parkolóház épül, azaz már nem sokáig láthatjuk a sorsára hagyott, lepusztult létesítményt, ami a maga korában, az 1980-as évek elején egyenesen forradalminak számított. Főleg, ha hozzátesszük, korábban a közelben egy nyitott piac várta a vevőket meg az árusokat.

A mai távolsági buszpályaudvar, meg a korábbi pécsi piactér nagyjából ott állt, mint ahol napjainkban is fellelhetőek utódaik. De az egész placc két fő egysége határozottan nem különült el egymástól. Afféle keleties zűrzavar uralkodott ott, de nem a fejlettebb fajtából. Szocialista káosz uralkodott ott, a kormos kipufogójú buszok meg a zöldségesek, tejesek, gyümölcsösök kavalkádjában.

Egyedül a füstölt kolbászt kínálókat nem zavarta az egész, nekik tűnt fel legkevésbé, ha egy öreg faros Ikarus motorja felpörgött. Ebbe a vegyes kavalkádba hozott üde fejlődést a már fedett vásárcsarnok.

A város központjától alig pár száz méterrel, a Bajcsy-Zsilinszky Endre, illetve a Zólyom utca kereszteződésében.

Amikor átadták az épületet, akkor már réges-régen nem létezett áruhiány az országban, igaz, déligyümölcsöt azért még nem kínáltak a kereskedők. A narancs még csak-csak felbukkant a nagyobb vallási ünnepek előtt, de banánt, mint presztízs értékű árucikket, legfeljebb képeken láthattunk.

Akkoriban viszont még lehetett alkudozni a kofákkal. Ami az egésznek a sava-borsa volt, megadva a hely hangulatát. Olyan termékek is fel-felbukkantak, amiket az állami zöldségesnél nem, vagy alig-alig kínáltak.

Gyakran még olcsóbban is lehetett vásárolni, mint a boltokban. A primőr paprika, paradicsom, újhagyma, újburgonya remekül fogyott, meg a friss, de fólia alatt termesztett saláta sem kókadozott sokáig az asztalokon.

Ne feledjük, a nagybani piac sem létezett! A mai mértékhez képest csekély volt az értékesítési harc. Még nem a kínálati, hanem a keresleti oldal számított erőteljesebbnek. Innen ered egy szocialista szakszó is. Amiből kevés akadt, az eladták „pult alatt". Vagyis nem kereskedelem zajlott, hanem elosztás pénzért, gyakran ismeretségi alapon.

De hurkát, kolbászt, lángost is lehetett harapni az épületben. A házias ízekkel már abban az időben is meg lehetett fogni a vásárlókat. Virágból sem létezett pangás, persze senki se orchideára gondoljon, hanem rózsára, tulipánra, kardvirágra, gerberára. Nőnapkor meg hóvirágra a Mecsekről, mert akkoriban még nem volt tiltólistán a szép, bár szerény formát mutató növény.

De az idő eljárt az épület felett, a végén már tényleg úgy nézett ki az egész, mint egy rút kiskacsa, meg egy partra vetett bálna örökbefogadott lelenc gyermeke. Szerencsére úgy vagyunk vele, mint az Eötvös Cirkusz zenebohóca, Eötvös Gábor zenebohóc, aki mindig azt kiáltotta a porondon, mikor elvették a hangszerét: „Van másik!".
 

Pucz Péter