Deák mellszobrának pécsi avatásán Áder a Haza Bölcsére emlékezett
2013. október 17. csütörtök 19:40
Áder János szerint Deák Ferenc nemcsak remélte a polgári Magyarországot, hanem kitartó, aprólékos munkával, türelmes tudással olyan erős sziklára építette, amely a nemzetet sokáig megtartja szabadságban, fejlődésben és önbecsülésben.
A köztársasági elnök csütörtökön Pécsen, a 210 évvel ezelőtt született államférfi, politikus és jogtudós bronz mellszobrának avatása alkalmából mondott beszédet. Hangsúlyozta: Deák Ferenc jellemével, tehetségével, minden idegszálával és tudásával a hazáért, a hazának élt, és munkája nyomán életté vált az, amiért 1848-49-ben olyan sokan meghaltak.
Áder János a Kossuth téren, Trischler Ferenc szobrászművész alkotásánál megjelent több száz ember előtt utalt rá, hogy Deákot már a kortársai is a haza bölcsének tekintették, azóta pedig a magyarok egymást követő nemzedékei tisztelik így. "Ma már pontosan tudjuk, hogy higgadt személyisége, jurátus alapossága kellett a szabadsághoz" - mondta.
Az államfő megjegyezte, Deák Ferenctől távol állt mindennemű hiúság. A kéretlen népszerűséget a politikai pálya kellemetlen velejárójának tekintette, a közszereplésből csak a köz érdekelte, a szereplést meghagyta másoknak. "Szeretett elvonulni, magányosan elmélkedni, de a nemzet ügyei nem engedték el maguktól: visszahívták mindig, ahogy ma is újra meg újra keressük szellemi társaságát, segítségül hívjuk bölcsességét" - tette hozzá Áder János.
A köztársasági elnök szavai szerint Deák higgadtsága már fiatalon, pályája elején megmutatkozott. Tudta, hogy "a szabadság másokkal is megosztva nem fogy, hanem erősödik, és annál bizonyosabban áll, minél többen lehetnek részesei".
NÉZZE MEG A SZOBORAVATÁST KÉPGALÉRIÁNKBAN:
"Ezért vallotta, hogy Magyarország jövője a szabadságjogok kiterjesztésén, a törvény előtti egyenlőségen múlik, ezek a célok pedig sosem valósulhatnak meg pusztán forradalmi hangos szóval. Jogi megalapozás, intézményi és gondolkodásbéli változás kell hozzá" - jegyezte meg Áder János.
Áder János emlékeztetett rá: Deák formálta olyanná a forradalmi törvényeket, hogy azokat a szabadságharc leverése után sem lehetett már figyelmen kívül hagyni. Ő képviselte olyan hatásosan az úrbéri viszonyok felszámolását, hogy azt visszafordítani már nem, csak kiteljesíteni lehetett.
"Deák fogalmazott olyan pontosan a szólás szabadságáról, hogy a nyilvánosságot többé nem lehetett a cenzúrával elbarikádozni, ő volt, aki tényleg nem engedett a 48-ból, aki a kiegyezésben az együttélés szabályaiba szerkesztette a forradalom vívmányait" - tette hozzá.
Áder János beszélt arról is, hogy a szobrok és emlékművek természetes sorsukból adódóan idővel, szinte észrevétlenül a tér, a táj természetes részévé válnak. "A fa, a bronz, a mészkő vagy épp a márvány ezt az élő, szilárd kötést képviseli, s jó lenne, ha gondolkodásmódunkba így épülne be a haza bölcsének szellemi öröksége is" - jegyezte meg.
Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere elmondta, hogy Deák Ferenc szobra annak a pécsi Aradi Vértanúk Szobrai Alapítványnak köszönhetően készülhetett el, amely ezzel együtt tizennyolc köztéri alkotás létrejöttéhez járult hozzá a baranyai megyeszékhelyen.
A szervezet a pécsi Kossuth téren az első felelős magyar kormány tagjainak akar emléket állítani, és közülük Deákon kívül már van ott szobra Batthyány Lajosnak, Kossuth Lajosnak és Széchenyi Istvánnak is.
Kapcsolódó galéria
Deák Ferenc erős sziklára építette hazánkat – mondta Áder János a pécsi szoboravatásonMTI – Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kijavították a hibát, ismét...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- A pécsi vasútállomásra is begördül a...
- A jövő héten is nagyon várják a...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...