Díszbe öltözve várta a Pécsi Egyházmegye közösségeiből érkezett híveket a bátai bazilika

Az esős időjárás ebben az esztendőben nem tette lehetővé a bátai gyalogos zarándoklat hagyományok szerinti megtartását, azonban hazánk egyetlen, Szent Vér-ereklyét őrző kegyhelye ünnepi díszbe öltözve várta szeptember 14-én a Pécsi Egyházmegye közösségeiből érkezett híveket. A bátai bazilikában a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén Michael Wallace Banach memphisi címzetes érsek, Magyarország apostoli nunciusa celebrált szentmisét. 

Koncelebrált Felföldi László pécsi megyéspüspök, Mayer Mihály nyugalmazott püspök, dr. Nyúl Viktor bátaszéki plébános, valamint az egyházmegye papjai és állandó diakónusai.

Nyúl Viktor plébános köszöntötte a Bátára első alkalommal látogató Michael Wallace Bannach nunciust, majd Sümegi József diakónus, a kegyhely őre ismertette röviden a Szent László király által alapított kegyhely és a hozzá kapcsolódó eucharisztikus csoda történetét.

A köszöntések és a szentmise homíliájának olasz nyelvre történő fordításában közreműködött Lápossy Péter, az Apostoli Nunciatúra titkára, a Pécsi Egyházmegye papja.

Az alábbiakban Michael Wallace Banach apostoli nuncius szentbeszédének magyar fordítását közöljük teljes terjedelmében.

Mint tudjátok, én vagyok az apostoli nuncius, a Szentatya nagykövete/személyes képviselője Magyarországon. Ferenc pápa nevében köszöntelek benneteket, biztosítva benneteket közelségéről és imáiról. Ferenc pápa szívből adja atyai áldását mindnyájatokra. Köszöntöm püspökötöket, Excellenciás Felföldi László püspök urat, a bátaszéki plébános urat, Nyúl Viktor atyát és Sümegi József diakónus urat, a kegyhely őrét, megköszönve nekik az kedves meghívást, hogy látogassam meg ezt a gyönyörű Szent Vér kegyhelyet és részt vegyek ezen a különösen jelentős ünnepen.

Tudatosan élni a keresztet. Ma azt ünnepeljük, amit Szent II. János Pál a kereszténység szimbólumának nevezett (Úrangyala imádság, 2002. szeptember 15.). Ezzel jelöljük meg magunkat, amikor belépünk a templomba. Ezzel kezdtük és ezzel fejezzük be a szentmisét. Az imádság szinte minden alkalmát ezzel a szimbólummal kezdjük. Valószínűleg minden hálószobában és étkezőben van egy. Mindenféle ember hordja a nyakában, a pápától a tizenéves popsztárokon át az újonnan megkeresztelt csecsemőkig. A pap az eucharisztikus ima alatt ennek alakjában tartja a karjait. És ez minden katolikus templom központja és fókuszpontja. A keresztről beszélünk.

A kereszt hitünk legnagyobb szintézise. Assisi Szent Ferenc az ő „könyvének" nevezte, melyből minden bölcsességét tanulta. Ha el akarunk jutni az örök életre Istennel, Jézussal együtt kell felmennünk oda, a kereszt útján.

Szeptember 14-én ünnepli az Egyház a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét, mert ez az a nap, amikor 335-ben a tizenöt évvel korábban csodálatos módon újra felfedezett igazi kereszt ereklyéit kivitték a jeruzsálemi Szent Sír-templomból, hogy a keresztény hívők nyilvánosan fejezhessék ki tiszteletüket feléjük. De mindnyájan arra kaptunk meghívást, hogy ezt az ünnepet eleven módon ünnepeljük, lehetővé téve, hogy értelme átjárja mindennapi életünket.

A kereszt sokkja és valódi üzenete. A nem hívők számára a kereszt ünnepének nincs értelme. Ez színtiszta őrület. Azok számára, akik nem hisznek, a kereszt kizárólag a fájdalom és a szörnyű halál szimbóluma. A keresztre feszítés az ókori világban elképzelhető legrosszabb és legkegyetlenebb vég volt. A hívők számára azonban a kereszt nem annyira a fájdalom, mint inkább a szeretet szimbóluma, amely megmutatta, hogy még az ilyen szenvedést is érdemes vállalni. Jézus azt mondta az utolsó vacsorán: „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja a barátaiért." (Jn 15,13) és Jézus pontosan ezt tette, amikor életét adta a kereszten, hogy mi élhessünk.

A kereszt nem a gyötrelmes szenvedés meghatározó képe, hanem Isten felénk irányuló mindent elsöprő szeretetének.

Szent Pál - miután azt mondta, hogy a kereszt botrány a zsidóknak és őrültség mindenki másnak - kijelentette, hogy „az meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége." hozzátéve, hogy „Isten balgasága, bölcsebb az embereknél, és Isten gyengesége, erősebb az embereknél" (1Kor 1,18-25). Krisztus a kereszten kinyilvánítja Isten szeretetének erejét és Isten üdvözítő tervének bölcsességét.

A mai evangéliumban Szent János azt mondja: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3,16). Ahogy Chiaromontei Szent Bernát mondta: „Krisztus öt sebe olyan, mint megannyi ajak, amelyek az Üdvözítő szeretetét kiáltják a léleknek: annyira szeretlek téged!". Loyolai Szent Ignác arra hív minket, hogy egyesüljünk ezekkel a sebekkel: „Ó, jóságos Jézus hallgass meg engem. Sebeidbe rejts el engem. - Rejts el engem sebeidbe és tarts közel magadhoz. (Krisztus Lelke-ima). Isten szeretete olyan nagy volt, hogy hajlandó volt elviselni az ilyen kínzásokat és a halált mindannyiunkért. Szent Pál a második olvasmányban azt mondja, hogy Jézus, bár Isten volt, „az Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta magát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig" (Fil 2,6-9).

A kereszt Isten alázatosságának nagy jele. Az igaz szeretet hajlandó bármit megtenni a szeretett személyért, és Isten nemcsak arra volt hajlandó, hogy leszálljon a mennyből és magára vegye emberi természetünket, hanem megengedte azoknak, akiket teremtett, akiket meg akart váltani, hogy megkínozzák, bántalmazzák és megöljék Őt, hogy megmentse őket és minket. Jézus szeretetből kész volt mindent elszenvedni, amit emberként elszenvedhetünk, még rosszabbat is.

Bármilyen fájdalmat is szenvedtünk el, Krisztus még többet szenvedett. Bármilyen igazságtalanságot viselünk is el, Krisztus már előttünk elszenvedte azt. Bármilyen magányt is tapasztalunk, Jézus is megtapasztalta. Ez vezette a Zsidóknak írt levél íróját arra, hogy az egész Szentírás egyik legvigasztalóbb igazságát fogalmazza meg: „Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt." (Zsid 4,15). A kereszt magasából leszáll hozzánk a szeretet. Nem csoda, hogy Szent II. János Pál is így kiáltott fel: „Igen! A kereszt az isteniség legmélyebb lehajlása az ember felé. A kereszt olyan, mint az örök szeretet érintése az ember földi létének legfájdalmasabb sebein" (Dives in misericordia, 8).

Átölelni a keresztet. De az Egyház nem csak azért adja nekünk a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét, hogy fizikailag tekintsünk a keresztre, és elmélkedjünk lelki jelentőségéről. Nem azért, hogy döbbenten megálljunk az előtt, akit átszúrtunk. Amikor valóban szembesülünk a kereszt valóságával, nem maradhatunk kívülálló szemlélők. Nagypénteken, mint tudjátok, mindannyian alázatosan végigmegyünk a templomhajón, letérdelünk, csókkal fejezzük ki tiszteletünket a kereszt felé.

Ahhoz azonban, hogy valóban tiszteljük a keresztet, többet kell tennünk annál, mint hogy megcsókoljuk. Életformaként kell elfogadnunk.

Emlékeztek Jézus szavaira? "Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen." (Lk 9,23) és „Aki nem veszi vállára a keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám" (Mt 10,38). Azért vagyunk itt, mert az Úr tanítványai akarunk lenni. Követni akarjuk őt a mennybe. De ehhez követnünk kell őt a Kálváriára is; járnunk kell a Keresztutat a mindennapi életünkben is.

A kereszt felmagasztalása minden nap. Egyesek számára ez új misztériumnak vagy teológiai szempontból túlságosan mélynek tűnhet, de ez egy olyan valóság, amelyet azóta élünk amióta katolikusok vagyunk. Ez a valóság azon a napon kezdődött, amikor megkeresztelkedtünk, amikor a pap, szüleink és keresztszüleink megjelöltek a kereszt jelével minket, majd szentségileg meghaltunk Krisztusban, és Ő feltámadt bennünk a halálból. A keresztény élet életünk első napjától kezdve a kereszt iskolája; Jézus keresztje, amelyet magunkban hordozunk, Isten szeretetének és hitünk misztériumának szíve. Ezért amikor belépünk az templomba, három gesztust kapcsolunk össze: a szentelt vizet, amely megújítja keresztségünket, a keresztvetést és a Szentháromságos Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek segítségül hívását. Minden alkalommal, amikor ezt tesszük, és valahányszor tanítjuk gyermekeinknek, unokáinknak és másoknak, emlékeznünk kell arra, hogy ez a három együtt jár: hogy a keresztségben Krisztussal együtt haltunk meg a kereszten, de feltámadtunk a Szentháromság isteni életében, a három személy szeretetközösségében. A kereszt ennek a szentháromságos szeretetnek a legfőbb szimbóluma.

Hallgassátok meg, mit tanított tiszteletreméltó Mindszenty József bíboros a keresztről: „Az anya legszentebb kötelessége, hogy gyermekeit imádkozni tanítsa. Megtanítja a gyermeket, hogy nézzen az égre, mert onnan kell várnia minden jót, minden vigasztalást, minden segítséget. Megtanítja a gyermeket Krisztus keresztjének nagy tiszteletére, és megcsókolására. Gyermekkorban az anya a papnő és a tanító" (Az anya, XVII. fejezet). Szép nap ez arra, hogy emlékezzünk, mit tanítottak édesanyáink nekünk Krisztus keresztjéről. De ne csak emlékezzünk; még jobb, ha helyesen vetünk keresztet: vagyis amikor tesszük imádkozzuk is azt teljes elménkkel, szívünkkel, lelkünkkel és erőnkkel, mert amikor keresztet vetünk, belépünk hitünk és keresztény életünk szívébe, megerősítve magunkat, hogy befogadjuk azokat a kegyelmeket, amelyeket Jézus az ő keresztjén nyert nekünk, és megerősítjük elhatározásunkat, hogy egész életünket a kereszt jelévé tegyük.

Krisztus keresztje és Krisztus vére. Krisztus a keresztjén függve vérét ontotta értünk. Jézus szent vérének ereklyéjét tisztelik ezen a kegyhelyen. Az Egyház az Úr legdrágább vére iránti tiszteletének gyökere nagyon egyszerű, ugyanakkor titokzatos és mélyreható is. Lényegében Isten megtestesülésének misztériuma, aki magára ölti a teljes emberi természetet: testet, vért és lelket, saját örök és isteni személyével együtt.

Aranyszájú Szent János mondta Krisztus véréről: „Ez a vér, ha méltón fogadjuk, elűzi a démonokat, sőt az angyalokat és az angyalok Urát is hozzánk hívja... Ez a bőségesen kiontott vér lemosta az egész világot... Ez a világ ára; ezzel szerezte Krisztus az Egyházat... Ez a gondolat féken fogja tartani rakoncátlan szenvedélyeinket. Meddig kell még ragaszkodnunk a jelen dolgokhoz? Meddig fogunk még aludni? Meddig nem gondolunk még az üdvösségünkre? Emlékezzünk arra, hogy Isten milyen kiváltságokat adott nekünk, adjunk hálát, dicsőítsük Őt, nemcsak hittel, hanem saját cselekedeteinkkel is" (XLVI. homília János evangéliumáról).

Valóban, „Meddig fogunk még aludni?" Bűneinkben, gyengeségeinkben, frusztrációinkban és lelki csatáinkban a Szent Vér emlékeztet minket arra, hogy mennyire szükségünk van Krisztusra.

A Szent Vér iránti tisztelet arra indít minket, hogy még jobban Rá hagyatkozzunk, és rábízzuk magunkat napunk minden pillanatában. A vér életet jelent. Az Ő vére, élete nélkül, nélküle egyetlen lépést sem tehetünk előre az életszentség útján.

Ezért, ha ragaszkodni akarunk valamihez ebben az életben, kapaszkodnunk kell Jézus Krisztus legdrágább vérének kelyhébe, táplálkoznunk kell a Szent Eucharisztiával, hogy Ő továbbra is újra megmosson minket, valahányszor magunkhoz vesszük, hogy olyan fehérré váljunk, mint a hó (vö. Iz 1,18).

Pie pellicáne, Jesu Dómine, / Me immúndum munda tuo sánguine, / Cujus una stilla salvum fácere, / Totum mundum quit ab ómni scélere.

Kegyes pelikánom, Uram Jézusom! / Szennyes vagyok, szennyem véreddel mosom. / Elég volna egy csepp, hogyha hullna rá: / világ minden bűnét meggyógyítaná. (Aquinói Tamás, Adoro te devote). Ámen!

A bátai kegyhelyen celebrált ünnepi szentmise köszönetnyilvánításokkal ért véget, majd szentségimádással és a hívek személyes köszöntésével zárult a Szent Vér bazilikában.

Forrás: Pécsi Egyházmegye