Drogdílereket ítéltek fegyházra Pécsett
2024. március 08. péntek 18:00
Jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem kísérlete és kábítószer birtoklása miatt jogerősen hat és nyolc év közötti fegyházbüntetéssel sújtott a Pécsi Ítélőtábla pénteken három dílert, amiért 2021 nyarán droggal próbáltak kereskedni.
A táblabíróság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy az elsőrendű és a másodrendű vádlottak gyermekkori barátok voltak és 2021-ben mindketten gépjárművek adás-vételével foglalkoztak. Mindketten kábítószer-fogyasztók voltak és évek óta kapcsolatban álltak a harmadrendű vádlottal, aki kábítószert árult.
Miután 2021 augusztusában a harmadrendű vádlott korábbi beszerzési forrása megszűnt, az elsőrendű vádlott felajánlotta, hogy nagyobb mennyiségű amfetamint szerez neki.
Néhány napon belül vitt neki mintát, majd megegyeztek abban, hogy az elsőrendű vádlott 2 kilogramm speedet szerez be és értékesíti azt a harmadrendű vádlottnak 1,5 millió forintért.
A két autónepper ismeretlen helyen és ismeretlen személytől megvásárolta a kábítószert, majd előre egyeztetett helyszínen találkoztak a harmadrendű vádlottal, hogy azt értékesítsék neki.
A vádlottak tevékenységét a nyomozóhatóság rejtett figyelés keretében felügyelte és a rendőrök ekkor ütöttek rajta a vádlottakon, majd a náluk lévő amfetamint és kannabiszt lefoglalták. A lefoglalt speed hatóanyag tartalma a jelentős mennyiség alsó határának mintegy 28,5-szerese volt.
A rajtaütés során nyolc lőfegyvert, drága gépjárműveket, valamint az üggyel kapcsolatos fontos dokumentumokat is lefoglalt a rendőrség.
Drogot és pisztolyt foglaltak le egy férfitől Nagysápon
A férfi előállítása után a vele szemben alkalmazott kábítószerteszt pozitív lett.
A műhelyében árulta a kábítószert egy autószerelő, vádat emeltek ellene
A nyomozók az autószerelőtől elfogásakor a jelentős mennyiség alsó határának tizenkétszeresét meghaladó hatóanyag-tartalmú kábítószert és dizájner drogot foglaltak le.
A Zalaegerszegi Törvényszék első fokon az elsőrendű vádlottat jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem kísérlete és kábítószer birtoklása miatt 6 év 6 hónap, a másodrendű vádlottat bűnsegédként jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem kísérletében és kábítószer birtoklása miatt 6 év, a harmadrendű vádlottal szemben jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem kísérlete, kábítószer birtoklása és eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt 8 év fegyházbüntetésre ítélte.
A vádlottak legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsáthatók feltételes szabadságra.
Az ítélet ellen bejelentett védelmi fellebbezések folytán másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla a korábbi ítéletet megalapozottnak találta és helybenhagyta. Az ítélet jogerős.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Télen is várják a látogatókat a...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- Szabad szemmel is megfigyelhető lesz...
- Önkéntesek munkáját ismerték el -...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Megnyílt az adventi vásár,...
- Vasárnap érkezik a pécsi...