Egyházi vezető tett látogatást a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen
2024. július 11. csütörtök 10:35
Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek tette tiszteletét a napokban a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen. Látogatása legfőbb célja a IV. számú tömegsír feltárási munkálatainak megtekintése volt, valamint tájékoztatást kapott a Mohács500 program keretében elvégzett feladatokról.
Dr. Bertók Gábor, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója tájékoztatta az érsek atyát a feltárás folyamatáról, és hogy mi a feladata a régészeknek ebben az összetett feltárási munkában.
Dr. Pálfi György antropológus, a Szegedi Tudományegyetem Embertani Tanszékének vezetője elmondta, hogy a tömegsírból kiemelt csontvázak Szegedre, az egyetemre kerülnek, ahol alapos antropológiai vizsgálaton esnek át.
A kutatás célja, hogy minél részletesebb információt kapjunk a csatában résztvevőkről.
Varga Zsolt természetvédelmi őrszolgálat-vezető ismertette az érsek atyával, hogy a feltárás végső célja a kutatási eredmények mellett, hogy a csatában elhunyt katonák földi maradványait 2026-ban, a csata 500. évfordulóján, őket megillető keresztény végtisztesség mellett temessék el.
Forrás: DDNP
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kijavították a hibát, ismét...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...