„Egyszerűen csak útban voltam" - állítja a pécsi egyetemi vesztegetési ügy fővádlottja, Imhof Gábor

Bár elmondása szerint tett olyat életében, amiért felelősségre vonhatták volna - „szeszt csempésztem a volt Jugoszláviából, meg Adidas sportcipőt, még a 80-as években" -, azonban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) főigazgatójaként dolgozva a legnagyobb ballépése szerinte az volt, hogy nem mondott fel a legelső munkanapján. Az egyetemi vesztegetési ügy fővádlottja, Imhof Gábor úgy véli, egyszerűen csak útban volt valakiknek - bár nevet nem mondott, de azt is tudja, kinek - s rendületlenül bízik felmentésében.

- Abban egy ideje már biztos voltam, hogy lehallgatják a telefonomat - idézte fel munkatársunknak az öt évvel ezelőtti történéseket Imhof Gábor, aki a 2010. május 31-i elfogását megelőző időszakban a PTE gazdasági főigazgatójaként dolgozott. - Ennek azonban nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget, mivel egy évi ötvenmilliárdos költségvetésű „cég" gazdasági vezetője voltam, és azt gondoltam, ez csak egy szokásos óvintézkedés az esetleges visszaélések megelőzése érdekében. Már csak azért sem aggódtam, mert nem volt takargatnivalóm. Arról viszont nem tudtam, hogy a postámat és az e-mailjeimet is ellenőrzik, sőt, hogy az irodámat is folyamatos megfigyelés alatt tartják. Vagyis fogalmam sem volt, hogy mi készül. És nagyon másoknak sem. A letartóztatásom előtti napon két ismert politikussal kávéztam Pécsett a Király utcában, ők aligha mutatkoztak volna velem, ha tudják, mi történik másnap.

A kommandósok megvárták a buli végét, s csak azután özönlötték el a házát

- Amikor arra ébredtem, hogy egy kommandós térdel a mellkasomon csőre töltött pisztollyal a kezében, s láttam, hogy majd' negyvenen vannak a házamban, őszintén szólva gőzöm sem volt, mi ez az egész. Azt hittem egy rossz vicc vagy ilyesmi. Később a fogdán arra gondoltam, hogy biztosan csak a helyem kellett valakinek. Nemsokára a nyomozók annyit közöltek velem, hogy egy kollégám átvett valakitől háromszázezer forint kenőpénzt, amiből állításuk szerint nekem is adott.

Azt mondja, fogalma se volt arról, hogy aki ezt közölte vele, miről beszél

- És akkor még szó sem volt arról, hogy a később egyetemi maffiaperként is emlegetett ügy fő gyanúsítottja leszek, de arról sem tudtam, hogy mi zajlik odakint. Például, hogy időközben sorban másokat is őrizetbe vesznek. Később az újságokban olvastam, hogy százmilliós vesztegetési ügyről, bűnszövetségről, s egyéb képtelenségekről is szó van. Csak kapkodtam a fejem.

Rendet tenni hívták, s szerinte pont a rendcsinálás lett a veszte

- Életem során tettem olyasmit, amiért felelősségre vonhattak volna, nyilván. Például még a 80-as években az egykori Jugoszláviából szeszt csempésztem, meg sportcipőket, ahogy annyian, de ez már elévült... Az egyetem gazdasági igazgatójaként viszont semmi törvényelleneset nem követtem el. Rendet tenni hívtak, s ezt a feladatot teljesítettem is. Az intézmény ötmilliárdos adósságát két év alatt egymilliárdra csökkentettük, a Klinikai Központ másfél milliárdos tartozása pedig teljesen eltűnt. Mindez persze nem mehetett volna úgy, hogy bizonyos érdekek ne sérüljenek.

- Például?

- Például azzal, hogy a beszerzéseket csak közbeszerzési eljárással engedtem bonyolítani. Mivel ez korábban nem így ment, sokaknak nem tetszett. Azoknak nem, akik ezekből ezt megelőzően hasznot húzhattak, és mint utóbb kiderült, eltávolításom után ismét. És igen: érkeztek ezzel kapcsolatos kérések is, vagy nevezhetjük utasításoknak is, amiket nem akartam teljesíteni. Nem politikusoktól, hanem főleg helyi gazdasági érdekcsoportoktól. Vagyis ma már tudom, útban voltam, ezért tettek partvonalon kívülre. Az a bűnöm, hogy nem bűnöztem, így abban is biztos vagyok, hogy az eljárás végén felmentenek, sőt másokat is a vádlottak közül. A lelkiismeretem tiszta, főigazgatóként az volt a legnagyobb ballépésem, hogy nem mondtam fel rögtön a legelső napon. Akkor, amikor az átadás-átvételen lett volna a sor, azonban nem volt kitől mit átvennem. Aztán csak dőltek ki a csontvázak a szekrényekből.

Bónuszhétvége a sitten

- Első körben tizenhárom hónapot töltöttem előzetes letartóztatásban. Egyszer csak szólt az egyik rabtársam, hogy bemondták a tévében, óvadék ellenében szabadultam. Én erről sem tudtam semmit, pláne azt nem, hogy már el is engedtek, hiszen még mindig bent voltam. Az óvadék összegét harmincmillió forintban állapította meg a bíróság, nekünk persze ennek a töredéke sem volt meg. A feleségem mégis nagyon gyorsan összeszedte a pénzt, ráadásul úgy, hogy senkit nem hívott fel. Őt hívták fel telefonon a barátaink, akik odaadták az összeget. Aznap péntek volt, s a feleségem csak fél egyre ért be a bíróság pénztárába a harmincmillióval a táskájában, de már nem volt, aki átvegye. A pénztár aznap délben zárt, így hát kaptam egy bónuszhétvégét a sitten, és csak hétfőn engedtek ki.

Megtalálta az egyetemi bankkártyáját, amit használt is, ezért ismét lecsukták

- De nem sokáig voltam szabadon. Egyik nap otthon pakolásztam, és megtaláltam a dolgaim között az egyetemi bankkártyámat. Nem tiltották le, ezért arra gondoltam, hogy rendelek egy laptopot és egy telefont, és más számítástechnikai eszközt, amire szükségem van, mert feltett szándékom volt, hogy visszamegyek dolgozni az egyetemre, hiszen akkor még nem szüntették meg a munkaviszonyomat. Interneten rendeltem meg a holmikat, mire azt a visszajelzést kaptam, hogy nem teljesült az átutalás. Botor módon még „rányomtam" összesen tizenkétszer, aminek eredményeképp 3, 5 milliós lett az eredetileg 490 ezres számla. Dehogy akartam én ennyiért rendelni, s azt is tudtam, hogy a kártyával ötszázezer forintig vásárolhatok. A túlhívás ugyan tisztázódott, de az eredeti rendelés miatt is visszakerültem a börtönbe.

- Bementem az egyetemre, munkavégzésre jelentkeztem, ahol közölték, hogy vagy adjam át az eszközöket vagy fizessem ki őket, valamint azt is, hogy munkakörömről majd rendelkeznek, és értesítenek. Azonnal átutaltam a megrendelések teljes összegét az egyetemnek, mégis feljelentettek. Behívtak a rendőrségre, ahova motorral mentem, mert eszembe se jutott, hogy azért hívtak, hogy őrizetbe vegyenek. Pedig ez történt - majd a bíróság ismét elrendelte az előzetes letartóztatásomat. Újabb másfél évet ültem.

Készített egy listát azokról, akik legalább egy szívességgel tartoznak

- Amikor - már a Győri Törvényszék - szabadított, egy vasunk sem volt, csak tartozásaink, s fogalmam sem volt, mihez kezdjek. Az egyetem ugyan az első letartóztatásom után hat hónapig még folyósította a fizetésemet, de nem sokra mentem vele, mivel a számlámat zárolták. Később rendkívüli felmondással éltek, azzal a tragikomikus indoklással, hogy nem jelentem meg a munkahelyemen, s nem is mentettem ki magam. Próbáltam elhelyezkedni, de ha meghallották a nevem, mindenütt kapásból elutasítottak.

- Erre készítettem egy listát. Hatvannál is több név szerepelt rajta, olyanoké, akik legalább egy szívességgel jönnek nekem. Sokan fel sem vették a telefont. Volt, akinek sms-t írtam, hogy én keresem őt erről a számról, mire visszaírt, hogy „tudom, és éppen ezért nem veszem fel". Végül tíz emberrel tudtam beszélni a hatvanvalahányból. Senkitől nem kértem pénzt, csak munkát. Hárman fogadtak, közülük egy ajánlott segítséget. Végül neki köszönhetően a fővárosban állást kaptam. Később Hollandiában kétkezi munkát végeztem, aztán egy barátomnak köszönhetően Pécsett kaptam fizetéssel is járó feladatot.

M. B. - Fotó: Dittrich Éva