Ellopták egy baranyai férfi karácsonyra félretett pénzét
2024. december 16. hétfő 13:13
Még aznap elfogták a szigetvári rendőrök azt a két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ellopták egy 62 éves horváthertelendi férfi karácsonyra szánt pénzét - számolt be róla a police.hu.
Egy 62 éves férfi tett feljelentést a rendőrségen, mert Horváthertelenden lévő házából eltűnt több mint 150 ezer forint készpénze. A sértett elmondta, hogy a karácsonyi ünnepekre szánt pénzt a mobiltelefonjának tokjába tette. A rendőrök adatot gyűjtöttek, amelynek során megállapították, hogy a pénz hollétéről tudott egy 23 éves helyi férfi is, aki 25 éves csebényi társával kitervelte, hogy ellopják a pénzt.
Amíg az idősebbik kihívta a házból, és szóval tartotta, addig a fiatalabb férfi beosont a házba, és a konyhaasztalon lévő mobiltelefon tokjából kivette az összeget.
A nyomozók még aznap elfogták a feltételezett elkövetőket. Mindkettőjüket kihallgatták, majd a 23 éves férfit - tekintettel arra, hogy több hasonló, vagyon elleni bűncselekmény elkövetése is a számlájára írható - őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt. Lopás miatt nyomoz ellenük a Szigetvári Rendőrkapitányság.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Oszlopnak ütközött egy autó Pécsett,...
- Patakba hajtott egy autó Baranyában,...
- Orbán Viktor: új gazdasági övezetet...
- Ellopták egy baranyai férfi...
- Az ünnep előtt belehúznak a NAV...
- Új távolsági buszjáratok indulnak...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Patakba hajtott egy autó Baranyában,...
- Csaknem száz migránssal szemben...
- Tavaszias idővel indul a hét, 13 fok...