Évtizedek óta állja a versenyt a multikkal a Jókai utcai mézszaküzlet tulaja, Nagy István

A Hal térről költözött üzletével a Jókai térre az 1990-es években Nagy István, s azóta is ott fogadja a vevőit. A szakember a pécsiek mézvásárlási szokásairól, kedvenceiről is beszélt lapunknak. 

- Atyai örökség volt számomra a méhészkedés, csak kedvtelésből űztem egy jó darabig - merengett el a múlt évtizedein Nagy István. - Aztán édesapám kiöregedett a szakmából, valakinek a helyébe kellett lépni, ez lettem én. Elég észszerű dolog volt a pályamódosításom.

- Mivel hosszú ideje jelen van a kereskedelemben, nyilván valamit jól csinálhat.

- A városban talán én jöttem rá első esetben a rendszerváltás hajnalán, hogy nem a nagy kereskedelmi hálózatokon keresztül kell értékesíteni, hanem közvetlenül megtalálni a fizetőképes keresletet. Az árrés ebből a szempontból nagyon fontos. Az 1990-es évektől vagyok a Jókai tér szomszédságában, előtte a Hal téren működött az üzletem.

- Banális kérdés, de milyen a jó méz?

- Nyilván magyar! Nálunk, illetve Romániában, meg mondjuk Ukrajnában, a fogyasztás mértékéhez képest túltermelés van. A nyugati piacon viszont sok százezer tonnára lenne igény, de ott, azon a tájon a mi 20 000 tonna feleslegünk meg csekélyke tétel. Ezért árasztotta el a bolthálózatokat a kínai kínálat.

- A pécsi vásárlóknak mik a kedvenceik?

- Az akácot keresik, mert sokáig nem kristályosodik, folyós marad. Ezt követi a hárs meg a repce. Előbbi köhögéscsillapító hatású, utóbbi nem nagyon gerjeszti a gyomorsavtermelést, ez az előnye. A vegyes méz sok összetevője szintén kedvező hatású.

- A kristályosodás minőségi gondot jelen?

- Éppen ellenkezőleg, az a valódi méz sajátossága! Csakhogy a kristályosodási idő sem mindegy, azt a szőlőcukor, illetve a gyümölcscukor aránya határozza meg. Azoktól függ, mikorra veszti el a fényét az aranysárga nedű. Azonban langyos vízben, 45 Celsius-foknál nem melegebb hőkezeléssel ismét folyóssá tehető a termék, otthoni keretek között is.

- Ezt a tanácsot könnyen megértik a törzsvevők?

- Egyáltalán nem, a magyar fogyasztók egyszerűen nem szeretik az értékesebb, de kevésbé vonzó állagú mézeket.

- Egyes vélemények szerint a méhészek cukorral etetik a méheket.

- Ez téves közelítés. Valóban, ősszel úgynevezett cukoretetéssel táplálékot kapnak a kaptárlakók. De az soha az életben nem lenne képes kristályosodni, tehát nem is méz, hanem cukorszirup.

- Akad sok törzsvásárló az üzletben?

- A méz is afféle bizalmi kérdés, nem árt, ha a vevő ismeri a termelő arcát, tudja kihez kötni a dolgot, szerencsére sokan térnek vissza. A fejenként fogyasztás 40 dekagrammról felkúszott 80-ra, országos szinten, évente. Ha még 100 dekagrammnyi növekvést elérnénk, úgy már nem kéne kivinnünk egy cseppet sem idegen piacra. Ehhez elég lenne, ha minden második ember a kávéját, teáját cukor helyett mézzel fogyasztaná.

- A szabálytalankodás, a vegykonyhák turpissága bizonyítható?

- Szinte minden lépése kimutatható a laboratóriumokban. De bizonyos gazdasági, politikai érdekek jelenleg mást kívánnak akár Brüsszelben, akár máshol. Mi hiába kérünk többet a kiváló portékánkért, ezt nehezen tudjuk elérni.

- A méhészek nem „sportszerűtlenek", amikor elveszik a méhek eledelét?

- Egy szakembernek nem érdeke a rablás, hanem az észszerű tervezés. Csak annyit elvinni, ami nem hátrányos az állományra, ez az iparág egyik lényege.

- Veszélyes kaland a kis bogarak között sürgölődni?

- Az legenda, miszerint az apró szárnyasok a gazdájukat nem csípik meg. De idővel mi azért a méreggel szemben ellenállóbak leszünk, mint mások. Természetesen a védőfelszerelést nem szabad mellőzni. Ha kis baleset ér minket, akkor a fullánkot a lehető leggyorsabban szoktuk eltávolítani a bőr alól. Úgy is kellemetlen érzés, de túlságosan nem szabad kényeskedni.

Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva