Ez ám a meglepetés! Engedtek a postavölgyieknek és leállnak a hulladékudvar építésével
2013. június 04. kedd 21:52
Szerdától leáll a Postavölgybe tervezett hulladékudvar építése addig, amíg az illetékesek megvizsgálják lehetséges-e olyan helyszínen kivitelezni azt, ami jobban megfelel a helyiek elvárásainak - jelentette be közel két órás vitát követően Kővári János országgyűlési és önkormányzati képviselő a településrész keddi, koraesti ülésén. A nagy érdeklődés miatt az Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskolában tartott - indulatoktól sem mentes - eseményen több mint százötvenen vettek részt.
A beruházó részéről Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft. vezetője, míg a majdani üzemeltetőt képviselve dr. Kiss Tibor, a BIOKOM igazgatója volt jelen az ülésen, amelyet Moór Eszter önkormányzati képviselő vezetett le. A BIOKOM munkatársai tájékoztatólapokat osztottak szét a jelenlévők között, amelyen a hulladékudvar rendeltetésének leírása mellett annak műszaki paraméterei és magyarázattal ellátott részletes tervrajza is szerepelt.
A hangulatról sokat elárul, hogy Merza körülbelül három percig tudta zavartalanul ismertetni a hulladékudvar tervét és funkcióját, ezután egy hangos kisebbség be-bekiabálva adott hangot nemtetszésének. A kérdezz-felelek odáig fajult, hogy Kővári Jánosnak, a terület országgyűlési képviselőjének, majd Moór Eszternek is meg kellett kérnie a hangoskodókat, hogy legalább hallgassák végig a tájékoztatót, majd egyenként tegyék fel kérdéseiket.
NÉZZE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT:
A beruházók érvei, miszerint a hulladékudvar éppen azért épül, hogy a helyiek a hasznosítható (papír, műanyag, üveg), illetve nem rendszeresen keletkező hulladékaikat (bútor, lom, fém, építési törmelék, sütőzsiradékok, gyógyszerek, szárazelemek) lakóhelyükhöz közel tudják elhelyezni, továbbra sem győzték meg a helyieket.
A kezdeti felindultság lassan, de fokozatosan ment át egy nyugodtabb diskurzusba.
Ennek során a tiltakozók korábbi érveiket hangoztatták és tántoríthatatlanul amellett kardoskodtak, hogy ne a közelükben építsék meg a hulladékudvart. Szóba került a terület kijelölésének dátuma, az építési engedély, külföldi és magyar példák, a létesítmény okozta forgalomnövekedés kérdése, valamint a sokat emlegetett 2008-as közmeghallgatás, amelyet az egyik résztvevő egyszerűen csak alibiként aposztrofált.
Az ülés legnagyobb kérdése a tiltakozók részéről az volt, hogy miért éppen ezt a helyszínt jelölték ki a hulladékudvar megépítésére, illetve, hogy „miért nem tájékoztatták megfelelően erről akkor a közelben lakókat”.
A területkijelöléssel kapcsolatban nem kaptak olyan információ a tiltakozók, amely egyértelműen elfogadható lett volna számukra.
Ekkor kapott szót Meixner András, korábbi MSZP-s alpolgármester, aki szerint olyan döntés született, amely nem felel meg a helyiek igényeinek. Elmondása szerint, amikor a Mecsek-Dráva-projekt egészéről szavaztak, nem volt ismert előttük e hulladékudvar pontos építési helyszíne. Hozzátette, minderre a 2009-ben elfogadott pécsi építési szabályzat módosítása után „hivatali eljárás” keretében kerülhetett sor, „így az közgyűlés elé nem került”.
Meixner azt mondta, a helyszín lehet, hogy minden szabványnak megfelel, de szerinte ez nem valószínű, „legalábbis határeset és ennél normálisabb helyet is lehetne találni”.
- Minden rossz döntést lehet módosítani – mondta a hátsó sorokból beszélő politikus, akinek Moór Eszter kezet nyújtva „gratulált” szavaihoz.
A folytatódó vitára Kővári János tett pontot, aki bejelentette, kérik, hogy - ideiglenesen - addig állítsák le a hulladékudvar építését, amíg az illetékesek meg nem vizsgálják, hogy más helyszínen fel lehet-e építeni a létesítményt. A képviselő hozzátette, nem tudni, hogy erre mekkora az esély és szerinte nem is lehet e 25 milliárdos projekt egészét kockáztatni, ugyanis akkor vissza kell fizetni az uniós forrásokat. Kővári János jövő hétvégéig ígért tájékoztatást az ügyben a jelenlévőknek.
A bejelentéssel megegyező tárgyú indítványt a részönkormányzat egyhangúlag elfogadta.
B. G. - Fotó: Csortos Szabolcs
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...