Furcsa pár: a nap nagy részében könyvek olvasásával múlatja az időt két pécsi hajlékltalan

Él két hajléktalan férfi Pécsett, akik nem kéregetnek, nem zaklatják a járókelőket, hanem a nap legnagyobb részében egy padon ücsörögnek, s könyveket bújnak.

Palencsár Miklós és Burnyocki Gyula évek óta az utcán élnek, ők azonban egészen mással vétetik észre magukat, mint társaik: nem zavarnak senkit, nem gyűjtenek kannás borra vagy éppen gyógyszerre.

Csak egy padra van szükségük, ugyanis kedvenc időtöltésük az olvasás.  Lehet kalandregény, klasszikus, külföldi, magyar vagy egy könnyed szatíra, nem válogatnak a könyvek között. Viszont hogy napra készek legyenek, újságokat is szívesen olvasnak.

Miklós épp Mikszáthot olvasott, mikor leültünk mellé. Félrerakta a könyvet és belekezdett történetébe.

- Sok könyvet kapok, nem válogatok, bár a krimit nem szeretem, már kinőttem belőle - meséli. - Csináltak egy kis könyvtárat is a Máltai Szeretetszolgálatnál, ahova bárki vihet és bárki elhozhatja a könyveket.

Szakmáját tekintve szakács, de volt hivatásos katona is, azonban jelenleg egy parkolóban segít, abból van némi jövedelme. -

Mióta elváltam, az utcán élek. Nem könnyű. Próbálja magát tartani az ember, de tíz év hosszú idő - mondja a könnyeivel küszködve. - Közben bejártam az országot, de Pécsre húz a szívem - tette hozzá. - Sokszor kerestem munkát, de a lakcímkártyámon az áll: Pécs, lakcím nélkül. Emiatt soha nem kaptam választ - mondta.

Miklósnak van két gyermeke, egy 24 éves lánya és egy 26 éves, nősülés előtt álló fia.

- Nem akarom a nyakukba varrni magam, tudják hol vagyok - folytatta. Az viszont boldoggá tenné, ha fia meghívná az esküvőjére. - Az egykori osztálytársaim is felkutattak valahogy, hívtak osztálytalálkozóra, de nem mentem el, szégyelltem magam.

Kéregetni sem szokott, mint mondta, nem tud, őt nem arra tanították gyerekkorában.

Gyula Berkesi András Az öt kódex titka című krimijébe kezdett bele, még nem ért a végére, de büszkén mutatta, mit olvas éppen. Napközben ő sem unatkozik, dolgozik, de nem szerette volna elárulni, mivel foglalkozik. Ő hét éve él az utcán.

- Az asszony elhagyott egy másik férfi miatt, akkor változott meg az életem. Van három gyerekem és hét unokám, de őket is én segítem, nagyon nehéz, de megoldom - magyarázta.

Gimnáziumban érettségizett, majd kertészeti iskolát végzett, de állandó munkát ő sem talált. Viszont a kéregetéstől szintén elzárkózik.

- Nem menne nekem, annak idején is mi termeltünk meg mindent magunknak a családommal, eszünkbe se jutott, hogy mástól kérjünk - mondta. - Egyszer kértem egy százast buszjegyre, az illető elküldött a fenébe, égtem, mint a tűz utána - mesélte. Inkább gyalog ment ki Uránvárosba.

A két férfi egyébként egy projekten is dolgozik: szponzorok segítségével szeretnék felhívni a figyelmet a szegénységre és hajléktalan problémára, nem csak Pécsett és Magyarországon, hanem több európai országban is. Pontos tervük még nincs ezzel kapcsolatban, de a cél ott lebeg a szemük előtt.

Miklós a beszélgetés végén halkan megjegyezte, hogy pénzt nem fogadna el, de szívesen venné, ha valaki állandó munkát ajánlana neki.

Csepregi Veronika - Fotó: Kálmándy Ferenc