Gokartszlalom, e-autó kiállítás is várja az érdeklődőket a HUMDA pécsi eseményén
2024. május 09. csütörtök 16:00
Az elektromos mobilitás bemutatásával, gokartszlalommal és VR-kiállítással várják az érdeklődőket a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) e-mobilitási roadshow-jának pécsi állomásán május 9. és 11. között - hangzott el a rendezvény csütörtöki workshopján.
Mészáros Virág, a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA vezetője a Zöld életre valók címet viselő esemény betétrendezvényén kiemelte: társaságuk koordinálja az elektromos meghajtású közlekedési eszközök támogatási rendszerét, a Zöld Busz Programot, amelynek keretében Pécs is több jármű beszerzésére pályázott már.
Azt mondta, a HUMDA igyekszik a magyar városoknak minden segítséget megadni a zöld átállásban való eredményes munkához, a megoldások keresésében és a hagyományosnál környezetkímélőbb technológiák népszerűsítésében is támogatja a településeket. A HUMDA két hidrogénmaghajtású buszt is üzemeltet, hogy az emberek megismerhessék az új technológiát - tette hozzá.
Csizmadia Péter, a Fidesz pécsi önkormányzati képviselője, városházi frakcióvezetője és polgármesterjelöltje arról beszélt, a következő évek sikerének kulcsa az lesz, hogy milyen eredményesen megy végbe a zöld átállás, a zöld energiák használata, a modern technológiák hétköznapokba történő beillesztése.
Kifejtette, hogy egy város csak a magyar állammal együttműködve lehet sikeres e téren, és megjegyezte, hogy az utóbbi években nem voltak pozitív eredmények, ezért változásra van szükség. Kitért arra, hogy a sikeres zöld átálláshoz egy konkrét terv is kell, éppen ezért az elmúlt hetekben a pécsieket kérdezték meg a zöld városról és zöld jövőről, a konzultáción pedig a választ adók elsöprő többsége jelezte, hogy fenntartható és zöld városra vágyik.
A vállalásaik között szerepel ezért, hogy Pécs minden egyes - helyi közösségi közlekedésben részt vevő - busza zéró emissziós legyen, hogy a kamionok elkerüljék a belvárost, és hogy több zöldterület jöjjön létre a településen - sorolta.
Mivel modern ipar nélkül nincs modern nagyváros, azt kell elérni, hogy korszerű, fenntartható módon működő befektetők érkezzenek Pécsre, a város újraiparosítása lendületet vegyen, de csak a környezetvédelmi szempontok és tudatosság szem előtt tartásával - mondta. Aláhúzta: csak olyan vállalatok működését támogatják Pécsen, amelyek a legmesszemenőbbekig betartják a környezetvédelmi előírásokat, jogszabályokat.
Háber István, a PTE műszaki karának adjunktusa, a kormánypárt pécsi önkormányzati képviselőjelöltje előadásában a hidrogénnek a zöld átállásban, a szén-dioxid-kibocsátás radikális csökkentésében rejlő szerepéről beszélt. A hidrogén mindenhol hozzáférhető, szinte bárhol előállítható, amely - egyebek mellett - a nehéziparban, a közúti és légi közlekedésben is alkalmazható, a PTE-n pedig autókban és épületekben való alkalmazását is kutatják - mondta.
Bakk Teodóra Diána, a PTE műszaki karának mérnöke arról beszélt, hogy az elektromos áram iránti egyre növekvő igény folyamatos kielégítése érdekében a jövőben egyre nagyobb arányban kell megújuló energiaforrásokat használni. Rámutatott ugyanakkor, hogy a nap- és szélenergia ingadozása miatt olyan technológiákra is szükség van, amelyekkel tisztán és folyamatosan meg lehet termelni a szükséges elektromos áramot, és annak tárolása is megoldható.
A megoldási lehetőségek között van, hogy az energiát - akár rövid, akár szezonális módon - nap- és szélenergiával megtermelt energiával vízből előállított hidrogénben tárolják falvak, városrészek vagy akár utcák alkotta energiaközösségek - hívta fel a figyelmet.
A szervezők korábban a roadshow céljaként jelölték meg, hogy az a fenntartható és környezetbarát energiát a mindennapi élet részévé tegye és előmozdítsa a zöld átállást.
Az eseménysorozat keretében az érdeklődők gokartszlalomban tehetik próbára tudásukat, a Road Safety parkban a közlekedésbiztonsággal ismerkedhet az egész család, illetve e-autó kiállítás is várja a látogatókat, valamint egy VR-szemüvegen számos, a zöld mobilitáshoz kapcsolódó virtuális "kiállítást" lehet megnézni.
A technológiai bemutatón a Pécs Pláza parkolójában - egyebek mellett - a hidrogén-technológiáról és az elektromos járművekről, azok előnyeiről, működéséről, illetve környezeti vonatkozásairól is információkat kaphatnak a látogatók.
A programokról részletesen a zoldeletrevalok.hu oldalon, valamint a HUMDA felületein lehet tájékozó
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Baranya legsportszerűbb csapatait...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...